kapubanner for mobile

Dübörög a nyár: minden harmadik ellenőrzésnél találnak problémát a fogyasztóvédők

A szünidőben sem pihen, az idegenforgalmi főszezonban a turizmus újraindulásához igazodva csoportosította át erőit a fogyasztóvédelem. A szeptember végéig tartó országos ellenőrzés a boltok mellett a vendéglátóhelyeken próbavásárlásokkal is védi a nyaraló családok, vakációzó fiatalok érdekeit. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálatban eddig felkeresett üzletek több mint kétharmada kiemelt turisztikai célpontnál vagy fesztiválok, rendezvények területén működik.

fogyasztóvédelem ellenőrzés-

A járvány harmadik hullámának letörése után egyre többen kelnek útra belföldön, egyre több vendéget fogadnak az éttermek, kávézók, presszók is. A fogyasztóvédelmi hatóság június elseje óta összesen 620 vendéglátóhely és üzlet ellenőrzését végezte el. A nyári országos vizsgálatban több mint 420 alkalommal turisztikailag frekventált helyeken vagy fesztiválok, rendezvények területén kérték számon az előírások betartását. Az ellenőrök minden harmadik helyszínen találtak kisebb-nagyobb hibát, mulasztásokat. A szakemberek a próbavásárlással ellenőrzött vendéglátóhelyek kevesebb mint negyedénél állapítottak meg valamilyen jogsértést.

Az eddigi tapasztalatok szerint tipikus probléma a csomagolóanyag belemérése a termék tömegébe, és az úgynevezett szűk mérés, amikor a kifizetettnél kevesebb italt töltenek a vendég poharába. Előfordult, hogy a vásárlók könyvét az eladótól külön kellett kérni, pedig annak a fogyasztók által látható helyen kellene lennie.

Jellemzőek az árfeltüntetési hiányosságok is. A mérleget a jó irányba billenti, hogy a kereskedők eleget tesznek nyugtaadási kötelezettségüknek.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: "A szezonális vizsgálatok - például a napszemüvegeké vagy aquaparkoké - mellett rendszeres ellenőrzésekkel ösztönözzük önkéntes jogkövetésre az üzleteket és vendéglátóhelyeket. A június elején megkezdett országos időszaki vizsgálaton feltárt szabálysértések miatt mostanáig közel félmillió forintnyi bírságok szabtak ki. A turisztikai célpontok környezetében és tömegrendezvényeken dolgozó kereskedők és vendéglősök célzott ellenőrzése szeptember végéig folytatódik."

Fotó: unsplash.com

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Öt lépés, amellyel a HR támogathatja a neurodivergens munkavállalókat

A statisztikák szerint az Egyesült Királyságban minden hetedik ember neurodivergens, ami azt jelenti, hogy a munkaerő jelentős részét teszik ki a... Teljes cikk

Kapitány István: A szellemi tulajdon védelme a jövő munkahelyeinek alapja

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk

Diszkriminatív felvételi gyakorlat miatt fizet 600 000 dollárt egy ajándékbolt-lánc

A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk