Dupláz a BMW Kínában: új munkahelyek
Második összeszerelő üzemét avatta a BMW Kínában, az északkeleti Senjang (Shenyang) városban, s ezzel éves termelői kapacitását 200 ezer darabra növelte a világ legnagyobb autópiacán - jelentette a kínai média a hétvégén.
Norbert Reithofer, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke az ünnepélyes átadáson megállapította, hogy a beruházás a jövőbeni növekedés megalapozását szolgálja, s a piachoz való rugalmas alkalmazkodással belátható időn belül képesek lesznek a 400 ezer darabot is teljesíteni.
"Kína a BMW Csoport számára a világon az első három piac egyike, amely óriási növekedési tartalékokat rejt, különösen a prémium kategóriában" - hangoztatta Reithofer. Hozzátette: az idei év első negyedében az eladások listáját Kína vezette, meghaladta a németországit és az amerikait.
A BMW 2003 óta a 3-as és az 5-ös sorozat modelljeit gyártja a kínai piacra vegyesvállalati partnerével a Brilliance China-val. A második üzem megépítését 2009-ben jelentették be. A jövőben helyben fogják gyártani a BMW X1 típusú autókat és a hosszú tengelytávolságú BMW 3-asokat is.
A két partner megkezdte 2 literes, négyhengeres benzinmotorok gyártását is Senjangban, egy harmadik telepen. Ennek kapacitása 200 ezer darab, de idővel ki fogja tudni szolgálni a két autógyár együttes igényeit.
Az eseményen elhangzott, a következő néhány évben további legalább kétezer munkahelyet teremtenek a jelenlegi megközelítően nyolcezer mellé. A bővítések révén a távolabbi jövőben még ötszáz kínai munkahely születik.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 22 ezer állás kerülhet veszélybe a Boschnál 4 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalóinak száma elérte az ötezret 1 hónapja
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?