Duplázódó veszteség és leépítés a Globusnál
A Globus Konzervipari Rt. 2005 első negyedévét 459 millió forint mérleg szerinti veszteséggel zárta, ami több mint kétszerese az egy évvel korábbi 199,5 millió forintos veszteségnek - áll a társaság pénteken közzétett gyorsjelentésében.A veszteség növekedését a jelentés az élelmiszeripart sújtó nehézségekkel indokolja, hozzáteszik azonban, hogy az eredmény a tervezettnél jobb lett. Az idén a cég tovább folytatja a termelés racionalizálását, és létszámleépítést is tervez. A jelentés hangsúlyozza, hogy a rendkívül rossz 2004-es negyedik negyedévi eredményekhez viszonyítva az idén az első három hónapban a csoport üzleti tevékenységének eredménye 300 millió forinttal, adózás előtti eredménye 403 millió forinttal javult.Az értékesítés nettó árbevétele 7,12 milliárd forintot tett ki, 2,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az értékesítés közvetlen költségeinek 5 százalékos növekedése miatt az értékesítés 1 milliárd forintot meghaladó bruttó eredménye csaknem 30 százalékkal alacsonyabb a bázisidőszakinál. A belföldi értékesítés nettó árbevétele 4,4 százalékkal 3,86 milliárd forintra csökkent, az exporté azonban 17 százalékkal 3,26 milliárd forintra emelkedett.Az üzemi tevékenységből származó negatív eredmény több mint háromszorosára, 383 millió forintra emelkedett. A pénzügyi műveleteken realizált veszteség 4,4 százalékkal 97 millió forint fölé nőtt. A cégcsoport mérlegfőösszege 46,8 milliárd forint, közel azonos a 2004. március végivel. A saját tőke 12 százalékkal 19,2 milliárd forintra csökkent, egyebek között a bonus-részvény kibocsátásának bejegyzése és az eredménytartalék mérséklődése miatt.(MTI)Korábban:Veszteséges lett a GlobusNőtt a Globus nyereségeGlobus tulajdonába került a Békéscsabai Konzervgyár Rt. Az [origo] kiadója a T-Online Magyarország Rt. © Minden jog fenntartva
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?