kapubanner for mobile

Eddig 170 ezren igényelték a babaváró támogatást

A támogatást folyamatosan lehet igényelni, a nyári hónapok alatt is.

Eddig már 170 ezer házaspár igényelte a babaváró támogatást - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Facebook-oldalán. Novák Katalin a videóban emlékeztetett: a babaváró támogatás 10 millió forintos, kamatmentes, szabad felhasználású kölcsön, amelynek törlesztését az első gyermek születésekor három évre felfüggesztik, a második gyermek érkezésekor emellett elengedik a fennálló tartozás harminc százalékát, a harmadik gyermeknél pedig a teljes tartozást. A babaváró támogatást folyamatosan lehet igényelni, a nyári hónapok alatt is - tette hozzá a miniszter, aki azt mondta: bízik abban, hogy a jövőben még többen élnek majd a támogatás lehetőségével.

 

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek