kapubanner for mobile

Egy év alatt negyedével lett több magyar Németországban

Németországban 2013-ban az egy évvel korábbihoz képest 26,3 százalékkal növekedett a külföldi állampolgárok adatbázisában (AZR) nyilvántartott magyar állampolgárok száma, ami az egyik legnagyobb mértékű növekedés az adatbázisban szereplő valamennyi országot tekintve.

A német statisztikai hivatal (Destatis) pénteki közleménye szerint a Németországban élő külföldieket nyilvántartó adatbázisban összesen 7,6 millió embert regisztráltak 2013 végén, ami éves szinten 5,8 százalékos növekedés és történelmi csúcs.

A magyar állampolgárok száma 28 216-tal 135 614-re emelkedett a 2012 végén nyilvántartott 107 398-ról.

A növekedés mértéke alapján összeállítható listán Magyarország Szíria és Románia után a harmadik helyen áll.

Az AZR-ben nyilvántartott magyarok száma az utóbbi években folyamatosan emelkedett, a 100 ezres határt 2012-ben lépte át.

A 2013. december 31-i helyzetet rögzítő statisztika szerint a Németországban élő magyar állampolgárok többsége, 61,7 százaléka férfi. A családi állapotot tekintve az egyedülállók alkotják a legnagyobb, csaknem 65 ezer fős csoportot. Kormegoszlás szerint a két legnagyobb csoport a 25-35 és a 35-45 éveseké, mindkét korcsoportba nagyjából 38 ezren tartoznak a Destatis adatai szerint.

A Németországban nyilvántartott külföldiek száma 2013-ban összesen 419 900-zal emelkedett, 75 százalékuk valamely uniós tagállamból érkezett. A legnagyobb - 127 100 fős - csoportot az EU-hoz 2004-ben csatlakozott országok állampolgárai alkotják. Ezt a tíz országot tekintve a magyarok száma emelkedett a legnagyobb mértékben.

Az államadósság-válsággal küzdő euróövezeti tagállamokból érkezők száma nem emelkedett kiugró mértékben. Az AZR-ben nyilvántartott görög állampolgárok száma például 6,1 százalékkal, a spanyol állampolgárok száma 12,7 százalékkal nőtt, míg az EU-hoz 2004-ben csatlakozott országok állampolgárait együttvéve 15,9 százalékos volt a növekedés, a 2007 óta csatlakozott három ország - Románia, Bulgária és Horvátország - állampolgárait együttvéve pedig 19,3 százalékos növekedést regisztráltak.

Az AZR-ben a bejelentett németországi lakóhellyel rendelkező és a menedékkérő külföldi állampolgárokat tartják nyilván. A lakóhelyet a bérelt vagy vásárolt ingatlanba költözéstől számított két héten belül kell bejelenteni a helyi önkormányzatnál. Az AZR-ből az adatokat kijelentkezés, elhalálozás vagy a német állampolgárság felvétele esetén törlik.

A Destatis statisztikájában nem szerepel 154 200 külföldi állampolgár, akiknek ugyan volt 2013-ban bejelentett lakóhelyük Németországban, de a 2012-es és a 2013-as kimutatás adatfelvételi napja - 2012. december 31. és 2013. december 31. - között költöztek be az országba és költöztek el onnan.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk