Egy hétig lehet még igényelni a diákhitelt
Már csak egy hetük maradt igénylésük leadására azoknak a felsőoktatásban tanulóknak, akik eddig még nem kértek diákhitelt, de már az első kifizetési napon, október 15-én pénzhez szeretnének jutni. Ez a pénzösszeg akár 200 ezer - a költségtérítéses hallgatók számára akár 250 ezer - forint is lehet - közölte a Diákhitel Központ.
Aki korábban már kapott diákhitelt, annak nem kell azt újra igényelni, viszont az októberi folyósítás érdekében nekik is be kell iratkozniuk szeptember közepéig. Emellett az esetleges módosítási igényeket, adatváltozásokat haladéktalanul be kell jelenteniük a www.diakhitel.hu honlapról letölthető nyomtatványokon. A költségtérítéses hallgatók beiratkozását tavaly óta könnyíti meg az úgynevezett engedményezési eljárás, amelyet már 29 tanintézményben ehet igénybe venni. Az engedményezés értelmében a hallgatók közvetlenül felsőoktatási intézményük számlájára utaltathatják a megállapodásban rögzített összeget. Így az intézmény elfogadja a beiratkozást anélkül, hogy a félév kezdetekor befizették volna a költségtérítést.
Edupress.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?