kapubanner for mobile

Egyesül a Lucent és az Alcatel

Bejelentette egyesülését vasárnap a nagyságra második európai távközlési berendezésgyártó francia Alcatel és az amerikai Lucent Technologies. Ezzel 21 milliárd eurós árbevételű vállalatcsoport jön létre.

Az egyesülés révén létrejött 21 milliárd eurós árbevételű cégcsoportban az Alcatelnek 60, a Lucentnek 40 százalékos részesedése lesz. Az akvizíciót követően 9 ezer ember – az alkalmazottak körülbelül 10 százaléka – veszítheti el a munkáját – írja a BBC.

Az ügyletet indokolja, hogy a kereslet ugyan nő, de jelenleg már túlkínálat is érezhető a távközlési berendezések piacán: túl sok gyártó vadászik viszonylag kevesebb vevőre, miután a távközlési vállalatok körében már két éve zajlik a konszolidáció, főleg az Egyesült Államokban – írja az MTI a Reutersre hivatkozva.

A két vállalat 2001-ben már tervezett akvizíciót – akkor az Alcatel alapjában a Lucent száloptikai tevékenységére vetett szemet –, azonban a tárgyalások eredménytelenül végződtek, mert a Lucent, további megfontolás után, elutasította az eredeti elképzelést arról, hogy az egyesült csoportban csak 42 százalékos legyen a részesedése.

A New Jerseyben bejegyzett Lucent Technologies bevétele, előzetes tájékoztatása szerint, 12 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, 2,05 milliárd dollárra. Az Egyesült Államokban 7 százalékkal, külföldön 20 százalékkal csökkent a bevétele.

Az Alcatel ellenben gyorsan tör előre, főleg mert a tavalyi második félévtől fordulat kezdődött a drótnélküli távközlés és az internetes megoldások piacán is, amit a cég új termékekkel is kihasznál, például az „egybecsomagolt" tévé-, telefon- és nagy sebességű internetszolgáltatást lehetővé tévő berendezésekkel.

Az Alcatel adózott eredménye az utolsó negyedévben 344 millió euró volt, meghaladta a harmadik negyedévi 266 milliót, és főleg az egy évvel korábbi 7 milliót. Az üzemi eredmény 541 millió euróra gyarapodott a harmadik negyedévi 278 millióhoz és az egy évvel korábbi 466 millióhoz képest. Az utolsó negyedévi eredmények rekordok a vállalat történetében. A nettó bevétel 4,094 milliárd euróra emelkedett a harmadik negyedévi 3,289 milliárdról és 7,5 százalékkal bővült a 2004-es utolsó negyedévi 3,806 milliárdhoz képest.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek