Egyetemekkel kötött szerződést a Mol
Három évre szóló együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön a MOL-lal hat felsőoktatási intézmény Budapesten - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. A Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, a Pannon Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem vezetői által kiadott nyilatkozat szerint a keretszerződés jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a diplomás fiatalok akár magyar, akár európai uniós állampolgárként korszerű tudással, életszerű szakmai tapasztalatokkal felvértezve kezdjék meg pályafutásukat, valamint az együttműködés jelentősen elősegítheti a pályakezdők elhelyezkedésének esélyeit is. A MOL-csoport elsősorban a stratégiai jelentőségű, ugyanakkor hiányszakmának minősülő olaj- és gázmérnöki, vegyészmérnöki, műszaki-, gépész- és környezetmérnöki, illetve geológus szakképzések támogatásában érdekelt, de a pénzügyi, közgazdász, informatikus szakterületekre is figyelmet fordít.
A MOL-csoport elsősorban a stratégiai jelentőségű, ugyanakkor hiányszakmának minősülő olaj- és gázmérnöki, vegyészmérnöki, műszaki-, gépész- és környezetmérnöki, illetve geológus szakképzések támogatásában érdekelt, de a pénzügyi, közgazdász, informatikus szakterületekre is figyelmet fordít.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?