Egyetemisták tüntettek Kijevben
Mintegy háromszáz egyetemista tüntetett az ukrán fővárosban a parlament épülete előtt február 28-án. A tüntetés tárgya ezúttal is az új felsőoktatási törvénytervezet volt, melynek értelmében a tandíj a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók számára évente emelkedhetne.
Ezenkívül a hallgatói önkormányzat nem kaphatna finanszírozási segítséget a felsőoktatási intézmények speciális alapjából. A hallgatók szerint az új törvény megszüntetné az ingyenes oktatáshoz fűződő jogot és lehetetlenné tenné a tisztességes módon való bejutást a felsőoktatási intézményekbe.
A tiltakozók dobveréssel, jelszavak skandálásával, tiltakozó táblákkal követelték Dmitro Tabacsnik ukrán oktatási miniszter távozását. A tüntetők ellen a hatóságok száz rendőrt vezényeltek a helyszínre. A rendőrök feladata volt annak megakadályozása, hogy a tüntető fiatalok elfoglalják az úttestest. Atrocitás nem történt - írja az Edupress hírlevele.
A tiltakozók dobveréssel, jelszavak skandálásával, tiltakozó táblákkal követelték Dmitro Tabacsnik ukrán oktatási miniszter távozását. A tüntetők ellen a hatóságok száz rendőrt vezényeltek a helyszínre. A rendőrök feladata volt annak megakadályozása, hogy a tüntető fiatalok elfoglalják az úttestest. Atrocitás nem történt - írja az Edupress hírlevele.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?