"Egyetlen szakot sem akarunk megszüntetni"
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNem akarunk egyetlen szakot sem megszüntetni egy tollvonással a felsőoktatásban, az államilag támogatott képzések létszámait ugyanakkor évről évre határozza meg a kormányzat - mondta az oktatásért felelős államtitkár szerda este az InfoRádió Aréna című műsorában.
Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott, "arra tippel", hogy nem lesz jövőre államilag finanszírozott jogász- és közgazdászképzés.
Az államtitkár közlése szerint a felsőoktatásba felvehető hallgatók létszámát nem kívánják korlátozni, de hangsúlyt helyeznek arra, hogy a rendszerbe azok kerüljenek be, "akik képesek arra, hogy a tanulmányaikat sikerrel befejezzék".
Az önfenntartó felsőoktatás előkészítésével kapcsolatban rámutatott: az nincs még abban a stádiumban, hogy arról hitelesen és közérthetően nyilatkozni tudjon. "Gyorsítani kell a folyamatot (...), de még sok nyitott kérdés van"- tette hozzá.
Az orvosképzést illetően az államtitkár kiemelte: idén sem csökkent az államilag finanszírozott helyek száma, és arra tesznek kísérletet, hogy ez a jövőben se csökkenjen. "Nagy baj lenne, ha kivonulna az állam az orvosképzés támogatásából" - tette hozzá.
A diákhitel II-ről megjegyezte: "2 százalékos kamatozású hitelt nem felvenni nem okos döntés", és arra biztatott mindenkit, hogy "azt bátran és nyugodtan vegye fel", amennyiben szüksége van rá. Mint mondta, a visszafizetésre húsz év áll rendelkezésre, és amíg a friss diplomás nem kap munkát, addig nem kell törlesztenie.
Hoffmann Rózsa szólt arról is, hogy az államilag támogatott képzések fenntartását javasolják a kormánynak a pedagógusképzés terén. Megjegyezte, annyi tanárt kell képezni, amennyire szükség van, az új informatikai rendszerük segítségével pedig a későbbiekben pontosan látják majd többek között a nyugdíj előtt álló tanerők létszámát vagy az aktív tanárok szakjainak megoszlását. Igyekeznek csökkenteni a tanárok adminisztrációját, azonban tisztán kell látni, hogy ennek 90 százaléka pedagógiai jellegű munka, "ami nem küszöbölhető ki" - fűzte hozzá. Megemlítette, a pedagógusképzés színvonala egyenetlen országos szinten, ezt egységesítéssel szeretnék megszüntetni. A tanfelügyeleti rendszert "feltámasztják Csipkerózsika-álmából", amivel "őrködnek az oktatás színvonalán" - mondta.
Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: "az állam figyel arra, hogy az arra legalkalmasabb igazgató kapjon kinevezést", az önkormányzati testületeknek pedig továbbra is lesz véleménynyilvánítási joguk, jóllehet a döntést nem ők hozzák meg az iskolaigazgató személyéről.
Az oktatási államtitkár kitért arra: "nem indokolt 10-15 tankönyv közül választani", amikor egységes Nemzeti alaptanterv lesz, amely tananyagot is meghatároz, az eddigi alaptantervvel ellentétben. Emiatt be fog szűkülni a tankönyvválaszték, de az oktatásért felelős miniszter kiírhat pályázatot tankönyvírásra - hívta fel a figyelmet.
Elmondta, az alternatív iskolák taníthatnak más - elfogadott - tanterv alapján történelmet, és lehet olyan különbség két történelem tankönyv között, hogy az egyik nagyobb, a másik kisebb hangsúlyt helyez a forrásokra. Az idegen nyelveknél ugyancsak elképzelhető többféle tankönyv, de itt is egységesítésre törekszenek.
Annak a kívánságának is hangot adott, miszerint a sportfelszerelést kapják meg ingyen a diákok. Beszélt arról, hogy az egyenköpeny viselését támogatná, mert a szegény gyermekeket nem frusztrálná, ha nem tudnának drága, divatos ruhákban járni, azonban egyelőre nincs napirenden egy erről szóló rendelet.
Hoffmann Rózsa közölte: idegennyelv-oktatási stratégiát készítenek, amelyben a nevelés, illetve a tanárok felkészültsége kap központi helyet, és igyekeznek módszertani segítséget adni számukra, továbbá a jelenlegi háromfokozatú nyelvvizsgarendszert az európai hatfokozatú nemzetközi rendszerhez szeretnék igazítani.
MTI/InfoRádió

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?