kapubanner for mobile

Egymillió euróra büntették a Vivendi kis Napóleonját

Egymillió eurós büntetés megfizetésére ítélték Jean-Marie Messiert, a Vivendi Universal híres-hírhedt ex-vezérét.

A párizsi tőzsdefelügyelet ítélete szerint a menedzser 2002-ben hamis színben tüntette fel a vállalat pénzügyi helyzetét, 2000-ben pedig hamis adatokat közölt a cég adósságára vonatkozóan, számol be a Der Spiegel Messier ügyvédének keddi közleményére hivatkozva. A vezetőt emiatt egymillió euróra büntették, igaz, a korábbi vádpontok több mint felében végül nem találták bűnösnek.

A vezetőt emellett árfolyam-manipulációval, hamis információk terjesztésével, valamint sikkasztással gyanúsítják, és ez ügyben már vizsgálatot indítottak ellene a párizsi igazságügyi szervek.

A sajtó által "kis Napóleonnak" nevezett vezetőnek eredetileg az volt a célja, hogy globális médiaóriássá tegye a francia céget, és ennek érdekében vakmerő felvásárlásokba kezdett, többek között az USA-ban. A terv végül nem vált be, 2002-re a Vivendi a csőd szélére sodródott, így Messiernek el kellett hagynia a céget.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek