kapubanner for mobile

Egymillió forintos jutttást kapnak a kecskeméti Mercedes dolgozói

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a lezárt 2023-as év eredményei alapján úgy döntött, hogy bruttó 1.090.000 forintos eredményrészesedési kifizetést biztosít a kecskeméti Mercedes-Benz gyár aktív dolgozói számára. Ezt az egyszeri összeget a márciusi bérrel együtt, április elején fizetik ki.

Béremelést kapnak a Mercedes-Benz gyár dolgozói-

Az MBMH tavaly óta dolgozóinak közvetlen részesedést biztosít a vállalat sikereiből, ezzel is megköszönve az elmúlt évben nyújtott kiemelkedő teljesítményüket. A szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében az összeg mértékét a kecskeméti vezetőség által meghatározott helyi mérőszámok is alakítják. Ezek mindegyike pozitívan befolyásolta a kifizetendő összeg alakulását. A gyár vezetősége köszönetet mondott a dolgozóknak és kiemelte, hogy a gyár sikerének alapjait közösen, csapatként fektették le. A kifizetendő összeg várható mértékét a 2024. február 22-én közölt, 2023-ra vonatkozó csoportszintű pénzügyi eredmény alapján határozták meg. A kecskeméti Mercedes-Benz gyár mintegy 4500 főt foglalkoztat, és tavaly több mint 174 000 járművet gyártott.

 

fotó: unsplash

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk

A HR-eszköztára a szemünk előtt alakul át. Van beleszólásunk?

A 2026-os év első negyedévének adatai szerint a HR-technológiai piac radikális átrendeződésen megy keresztül, ahol a nagy humántőke-menedzsment... Teljes cikk