Egymillió rokkantnyugdíjast ellenőriznek Romániában
Majdnem egymillió rokkantnyugdíjas nyugállományba vonulásának a körülményeit kezdik vizsgálni Romániában, mivel a hatóságok azt gyanítják, hogy akár 30 százalékuk is hamis orvosi igazolásokkal, törvénytelenül vonult ki a munkaerőpiacról.
Mihai Seitan munkaügyi miniszter kedden a román közszolgálati rádiónak elmondta, hogy az elmúlt években rohamosan megnőtt a rokkantnyugdíjasok száma. A hatóságok becslése szerint az iratcsomók átvizsgálása akár három évig is eltarthat.
Seitan szerint felelősségre vonják azokat az orvosokat, akikről bebizonyosodik, hogy jogellenesen írtak alá nyugdíjaztatásra feljogosító iratokat. Büntetéseket terveznek azok ellen is, akik megvesztegetés révén kapták meg a juttatást biztosító papírokat. Az elmúlt nyolc évben 300 ezerrel nőtt a rokkantnyugdíjasok száma, így jelenleg 900 ezren szerepelnek a hivatalos nyilvántartásokban.
Megfigyelők szerint azonban nagyon nehéz lesz bebizonyítani, hogy az orvosok által kiállított igazolások egy része hamis, de a hatóságok remélik, hogy az ellenőrzés nyomán sikerül csökkenteni a rokkantnyugdíjasok számát. A felülvizsgálatot az új nyugdíjtörvény írja elő, amelyet a román kormány a múlt héten fogadott el, de még a parlamentnek is rá kell bólintania. Ez a jogszabály szigorítani fogja a rokkantsági nyugállományba vonulás feltételeit. A román kormány azért akarja megreformálni a nyugdíjrendszert, mert a jelenlegi hosszú távon fenntarthatatlan.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?