Egyre gyakoribb az elbocsátás
Finanszírozási, termelési és értékesítési gondok, költségcsökkentés, eladósodás, felszámolás, gyárbezárás - elsősorban ezek miatt kénytelenek a hazai cégek megválni a dolgozóiktól. Az idei év első negyedében több mint másfélszer annyi embert bocsátottak el a munkaadók, mint a tavalyi azonos időszakban.
A feldolgozóiparban működő cégek mellett a közigazgatás és az egészségügy foglalkoztatói jelentették be az illetékes munkaügyi központokhoz a legnagyobb létszámot érintő csoportos elbocsátásokat. Bár a közigazgatásban egy év alatt már így is 14 ezer embertől váltak meg a munkaadók, az első negyedévben további közel kétezer fős létszámcsökkentést jelentettek a munkaügyi központoknál a hivatalok.
A legmeglepőbb az egészségügyben zajló létszámcsökkentések alakulása: az első három hónapban több dolgozónak mondtak fel, mint tavaly egész évben.
A versenyszférát tekintve januárban például kétezer dolgozójából hatszázat küldött el a Flextronics Magyarország Kft.
A létszámcsökkentés a nyíregyházi üzemet érintette, az indok a megrendelési állomány ingadozása volt. A herendi Porcelánmanufaktúra az első negyedévben száz alkalmazottjától volt kénytelen megválni költségcsökkentés miatt. A marcali Mustang gyár megszűnésével négyszáz dolgozó veszítette el megélhetését.
Tavaly január-márciusban egyébként 123 cég jelentett be csoportos létszámleépítést; a legnagyobb mértékű elbocsátások Észak-Alföldön voltak, ahol több mint 1700-an veszítették el munkájukat három hónap alatt. Ez év január-márciusa között Közép-Magyarországon vált a legtöbb ember munkanélkülivé, számuk meghaladta a kétezer-háromszázat.
Március végén a Zala Bútor több mint száznegyven dolgozója kapta meg az értesítést az elbocsátásáról, az ő munkaviszonyuk április végével szűnt meg. A szombathelyi Savaria Gépgyár kilencven alkalmazottja szintén áprilisban lett állástalan a munkaadó felszámolása miatt. A cég vesztét a folyamatosan csökkenő megrendelések okozták. Az év negyedik hónapjában szűnt meg finanszírozási és értékesítési gondok miatt a kaposvári fagylaltgyár is, ahol közel félszázan dolgoztak.
Hatékonyságnövelésre hivatkozva nyolcvan dolgozó kapott felmondólevelet májusban a Dráva-Coopnál, további húsznak a második fél évben mondanak fel.
Július végéig 1070 ember veszíti el a munkáját a Jabil szombathelyi gyárában, mivel ebben az üzemben leáll a termelés. A gyártás átszervezése okozta az egri, kábelkötegeket gyártó Leoni 330 munkatársa állásának elvesztését is, ők szintén júliusban mennek utoljára munkába.
HTCC + Invitel = -200 fő
Ma jelenti be hivatalosan a HTCC csoport, hogy a következő két-három hétben 200 fővel csökkenti a létszámát - értesült a Világgazdaság. A lépést a párhuzamosságok megszüntetésével indokolják. Mint ismeretes, áprilisban vásárolta meg a Hungarotelt és a Pantelt birtokló HTCC a hazai vezetékes távközlési piac másik meghatározó szereplőjét, az Invitel Zrt.-t.
Azóta folyt az egyeztetés az üzemi tanácsok és a szakszervezetek bevonásával arról, hogy az együttesen 1550 főt foglalkoztató cégek integrációja nyomán hány álláshely válik feleslegessé - írja a Világgazdaság.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon