kapubanner for mobile

Egyre népszerűbb a külföldi szakmai gyakorlat

Magyarországon az évente honosított diplomák száma az elmúlt tíz évben nem emelkedett, jelentős változások inkább a belső arányok tekintetében mentek végbe. Az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatása szerint az elmúlt öt évben például megfigyelhető az alapképzésnél rövidebb időtartamú külföldi mesterképzések számának gyarapodása. Az egyetemisták azonban nemcsak szemináriumokon vitatkozhatnak, vagy előadásokat hallgathatnak az országhatáron kívül: egyre több a lehetőségük ugyanis arra, hogy szakmai gyakorlatot szerezzenek külföldön.

images

Az idei felvételi jelentkezés során harmincezerrel csökkent a felvételizők száma, amelynek indokaként Dux László, volt felsőoktatási államtitkár a határok kiszélesedését, a külföldi tanulmányok népszerűbbé válását említette. Dr. Kis Norbert jelenlegi államtitkár erre reflektálva elmondta: "Természetes és egészséges, hogy a fiatalok világot látnak, a fő, hogy haza vágyjanak, szerezzenek diplomát, dolgozzanak és alapítsanak családot idehaza."

Az OH tájékoztatása szerint hazánkban az elmúlt években a honosított diplomák száma nem emelkedett jelentősen. "A külföldön végzett mesterképzések száma, amely évről évre emelkedik. Bár az alap- és mesterszakos honosítási kérelemre benyújtott diplomák aránya körülbelül 50-50 százalék, utóbbi oklevelek száma az elmúlt öt évben fokozatosan nő" - mondta el dr. Mészáros Gábor, az OH Ekvivalencia és Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Főosztályának vezetője.

A statisztikákból arra következtethetünk, hogy egyelőre népszerűbbek a rövidtávra szóló külföldi lehetőségek, a mesterfokozatnál is gyakoribb az egy-két szemeszterre szóló tanulmányi ösztöndíj, vagy a más országban teljesített szakmai gyakorlat. A külföldi résztanulmányok beszámítása azonban a honosítással ellentétben már nem az OH hatásköre, hanem a felsőoktatási intézmények joga és feladata.

Már a tanárjelölteknek sem szükséges a más országban szerzett pedagógus diploma, ha külföldi tapasztalatra vágynak: egyre több a lehetőség ugyanis arra, hogy Európa-szerte végezzék szakmai gyakorlatukat.

Kovács Tímea gyógypedagógus-jelöltként érkezett Németországba: "Egy Osnabrück névre hallgató városban töltöttem az összefüggő tanítási gyakorlatomat az Erasmus Mundus segítségével, azt a három és fél hónapot, amelyet életem eddigi legjobb időszakának tartok" - hangsúlyozza Tímea. Az ELTE volt hallgatója egy gyógypedagógiai területhez tartozó intézményben, a Schule an der Rolandsmauerben foglalkozott tanulásban akadályozott gyermekekkel. "Leginkább kéttanáros modellben dolgoztam, de volt összesen két hét, amikor teljesen egyedül voltam a gyerekekkel, fiatalokkal, napi négy-öt tanórában" - mesél Tímea, aki hozzáteszi: az igazgató, és a helyettese nagyon odafigyeltek, hogy sok helyszínt megmutassanak a városban, és a magyar hallgatók több iskolában eltölthettek egy-egy tanulmányi-megfigyelési célú napot. "A kollégákkal mai napig jó a viszonyunk, többekkel tartjuk a kapcsolatot. Nem voltak velünk szigorúbbak, ugyanazok voltak az elvárások, mint bármelyik helyi tanár felé. A gyerekek viszont elevenebbek kint, liberálisabban nevelik őket és a tanároknak a nálunk megszokotthoz képest is kevesebb az autoritása. Nagyon meg kellett küzdeni a gyerekek tiszteletéért, figyelméért" - magyarázza Tímea, aki úgy véli, mind szakmailag, mind emberileg nagyon sokat gazdagodott a külföldi gyakorlat alatt.

Sánta Eszter szeptemberben utazik Ausztriába, hogy az angol-magyar tanári mesterszak hosszú tanítási gyakorlatának egy részét kinn teljesítse. "Angolt kell tanítanom, illetve angol nyelvű tanárasszisztens leszek. Az angolos gyakorlatomat minden bizonnyal elfogadja az intézmény hosszú tanítási gyakorlatként, míg a magyaros óráimat a hazaérkezésem után tartom meg, és ekkor teljesítem a további gyakorlattal kapcsolatos kötelezettségeimet is, amelyet Ausztriában nem tudok elvégezni" - fejti ki Eszter, aki a Comenius ösztöndíj segítségével próbálhat szerencsét külföldön.

Nem sokkal azután, hogy a Tempus Közalapítvány honlapján közzétették, 26 társával együtt elnyerte a pályázatot, Eszter e-mailben megkapta a fogadó iskolája pályázati anyagát, valamint az információt az ösztöndíj értékéről, az információs napról, továbbá az előszerződést. "Az előszerződés teszi lehetővé, hogy a háromszáz euro értékben elvégezzünk egy nyelvtanfolyamot, oktatást segítő anyagokat/kurzusokat finanszírozzunk, valamint részt vegyünk egy, az adott ország általános, kulturális tájékozódást segítő tanfolyamán" - mondja Eszter, aki nagyon izgatott, hiszen a pontos feladatait csak a kiutazása után fogja megismerni.

edupress.hu
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában

A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk

Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk