Egyre több a rugalmas munkahely
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) által jegyzett rugalmas munkahelyfeltárást célzó projekt indulása óta több száz pozitív visszajelzés érkezett a megkeresett vállalatok részéről és már több mint száz rugalmas munkahelyet regisztráltak.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a rugalmas foglalkoztatás népszerűsítése érdekében számos különböző típusú szolgáltatást kínál a munkaadóknak. Ezek közül az egyik legösszetettebb az az ingyenes tanácsadás, amely során a vállalatvezetők megismerkednek a rugalmas foglalkoztatás lehetőségeivel, előnyeivel. Szintén e keretek között a szakemberek feltárják az adott vállalat foglalkoztatási helyzetét, valamint felmérik az ismert és a látens igényeket is.
Az indulás óta több mint hétszáz vállalkozást (mikrovállalkozást, kis- és középvállalkozást, és nagyvállalatot egyaránt) tájékoztattak a projektről, és az ÁFSZ szolgáltatásairól a konzorcium szakemberei. Több mint négyszáz esetben érkezett pozitív visszajelzés a táraságoktól, azaz indult meg a tanácsadás valamilyen formában. Mindezek eredményeképpen több vállalatnál kezdődhet el a rugalmas foglalkoztatási formák bevezetéséhez szükséges szervezetfejlesztési folyamat, illetve a feltárt rugalmas munkahely lehetőségek bejelentése a regionális munkaügyi központokba.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A KSH adatai szerint a nettó kereset 9,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Teljes cikk
Elektronikus nyilvántartás veszi át a helyét. Teljes cikk
A szociális partnerekkel egyeztetett támogatást a Magyar Államkincstáron keresztül igényelhetik majd a munkáltatók. Teljes cikk
- Bejelentették: mérnöki nagyhatalommá tenné Magyarországot ez az új beruházás 7 napja
- Fagyigép, masszázs, borhűtő a munkahelyen: hódíthatnak az irodahotelek 2 hete
- Itt az első figyelmeztetés: pénteken 10 percre leáll a közlekedés Budapesten 2 hete
- "Drámai a helyzet", több száz munkahely került veszélybe a parajdi sóbányánál 3 hete
- Nem csupán beugró munkaerő - diákok és nyugdíjasok a munkapiacon 3 hete
- Fejleszt a BAT - 450 új munkahely létesül a Dél-Dunántúlon 3 hete
- Nagy hajrá indul a szezonális munkaerőért – ezekre a munkákra van most a legnagyobb kereslet 3 hete
- Czomba Sándor: évente 30-40 ezer ember fog hiányozni a magyar munkaerőpiacról 3 hete
- Ki hozza be a fülöp-szigeteki vendégmunkásokat és hogy áll a 150 új gyár program? 3 hete
- Pszichológiai biztonság: ez lehet a legjobb munkahelyek sikerreceptje 4 hete
- Ezt a hibát ne kövesd el generációs témában: itt a friss kutatás 4 hete