Egyre több önkormányzat fogadja el a melegétel utalványokat
A hideg étkezési utalvány majd 100 százalékos megadóztatásával mind a cégek, mind a dolgozók előnyben részesítik a melegétel utalványt a többi béren kívüli juttatással szemben. A melegétel utalvány a szokásos elköltési módok mellett már számos településen elkölthető óvodai, vagy iskolai étkeztetésre is.
Már közel 400 oktatási intézményben lehet étkezési utalvánnyal fizetni. Idén a béren kívüli juttatások jelentős részét adó sújtja, így a kedvezményes adózású körben a melegétel utalvány vált a mindennapi élethez leginkább kapcsolódó juttatási formává. A melegétel utalvány a törvénynek megfelelően felhasználható közétkeztetésre, tehát a szülők gyermekük óvodai, iskolai étkezését is fizethetik utalvánnyal. Az elfogadáshoz szükséges, hogy az önkormányzat vagy a menzát üzemeltető étkeztető vállalkozás utalvány-elfogadói szerződést kössön az utalványforgalmazóval.
A rendszer nem példanélküli, egyre több önkormányzat könnyíti meg ezzel a lakosok, szülők helyzetét, úgy mint Budapest legnagyobb kerületében, a XVII. kerületben, de Szentesen is így kívánnak segíteni a szülők helyzetén. A XVII. kerület összes iskolájában és óvodájában elfogadnak utalványt, ahol havonta átlagosan 4 118 fő vesz részt a közétkeztetésben. A kerület célja az intézkedéssel, hogy csökkentsék az ott élő lakosok terheit, akik így készpénz helyett utalvánnyal is tudjanak fizetni, ezzel spórolva kiadásaikon.
Riz Levente polgármester elmondta, hogy a rendszer bevezetése ugyan valóban több adminisztrációs teherrel jár, de ezt a siker ellensúlyozza, hiszen több szülő is úgy döntött, hogy a kedvező lehetőség miatt befizeti gyermekét a menzára. A kerületben, az első hónapokban a szülők több mint 50 százaléka egyenlítette ki melegétel utalvánnyal a gyermeke étkeztetését, így az önkormányzat gazdasági és szociális szempontból is fontos lépést tett a kerületben élők javára.
Szentesen szülői megkeresés hatására kötöttek szerződést az egyik utalványszolgáltatóval, ahol így 18 intézményben lehetséges az utalvánnyal fizetés - mondta el Dohányné Jelenfi Ilona, a Központi Gyermekélelmezési Konyha vezetője. Általános piaci tapasztalat, hogy azokon a településeken, ahol a gyermekek étkeztetése központi irányítás alatt történik, ott jóval egyszerűbb és gördülékenyebb a rendszer bevezetése tájékoztatott Sztankovits Mónika, a Sodexo Pass kommunikációs vezetője.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?