Egységbe tömörült négy észak-alföldi szakszervezet
A közösségi közlekedésből tervezett kormányzati forráskivonás elleni hatékonyabb fellépést célul kitűzve négy észak-alföldi szakszervezet kötött együttműködési megállapodást pénteken Nyíregyházán, és létrehozták az Észak-alföldi Közlekedési Szövetséget.
A részleteket bemutató debreceni sajtótájékoztatón a részvevő felek - a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) záhonyi és debreceni szervezete, a Hajdú-Bihar Megyei Autóbusz-közlekedésben Dolgozók Szakszervezete és a Debreceni Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete - képviselői megállapodtak abban, hogy egységesen, akár összehangolt sztrájkkal is fellépnek a mintegy 40 milliárdos közlekedési forráskivonás ellen.
Barna István, a VDSZSZ debreceni vezetője elmondta: a térségben a tervezet mintegy 450 kilométer vasútpálya működését és 450 munkahelyet veszélyeztet.
Barna István, a VDSZSZ debreceni vezetője elmondta: a térségben a tervezet mintegy 450 kilométer vasútpálya működését és 450 munkahelyet veszélyeztet.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?