kapubanner for mobile

Egységes az üzleti képzés Magyarországon

Lezárult az a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló projekt, melyben az üzleti képzések alapképzésben oktatott tantervi, tartárgyi tematikáját 29 intézmény együttműködéssel kidolgozta.

Az új egységes tananyag, amely inkább igazodási pont, zsinórmérték az intézmények számára, újszerű kezdeményezés az Európai Unióban és Magyarországon - mondta Roóz József, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora.

A gazdaságtudományi területen belül oktatott üzleti képzés mintatantervi, tantárgyi programjait, tananyagait foglalja össze az új tananyag, a gazdálkodás-menedzsment, a nemzetközi gazdálkodás, a pénzügy-számvitel, a kereskedelem-marketing, a turizmus-vendéglátás és az emberi erőforrás alapszakokra vonatkozóan, a bolognai rendszer elvárásaihoz igazodva.
Roóz József rektor hangsúlyozta, a tananyag azért egyedülálló és fontos, mert az ország összes olyan felsőoktatási intézménye, amely oktat üzleti képzést, csatlakozott a projekthez, legyen szó magán, vagy állami intézményről, főiskoláról vagy egyetemről.

A tanterv, tananyag kidolgozása szakmai egyeztetések mentén zajlott, munkabizottságok jöttek létre, amelyek együttműködve, a tananyagot folyamatosan ellenőrizve hozták létre az egységes képzés tartalmát. Új tankönyvek, elektronikus segédanyagok, példatárak születtek, melyek segítik elsajátítani a megújult tananyagot.

Sándorné Dr. Kriszt Éva ügyvezető rektor hangsúlyozta, a tanterv nem kötelező érvényű, az intézmények részleteiben eltérhetnek tőle ahhoz mérten, hogy a képzés kimenete egységes.
Roóz József hozzátette, ez egy kiigazodási pont. "A cél nem az volt, hogy a magyar felsőoktatás egy uniformizált képzést nyújtson, hanem, hogy kialakítson egy mobilitást segítő, a bolognai rendszer elvárásaihoz és a munkaerőpiac igényeihez alkalmazkodó minőségi képzést. Ugyanakkor - tette hozzá -, az intézmények saját preferenciáikat felismerve erősíthetik egyes képzésüket, áthelyezhetik a súlypontot egy-egy regionális sajátosságú képzésre, tananyagra, hiszen ezzel maradhat meg egy minőségi verseny az intézmények között."

"A BGF - mondta Roóz -, híres a számvitel képzéséről és ez továbbra is célja az intézménynek. Az egységes tananyagon túl, olyan plusz minőséget kíván belevinni a tematikába, amitől továbbra is magas szintű, országosan kiemelkedő képzést tud nyújtani ezen a területen." Ugyanezekkel az eszközökkel próbálkozhatnak a kis intézmények is - folytatta -, meg kell találni az üzleti oktatás azon szegmensét, amelyhez az egységes tananyagon túl valamilyen pluszt tudnak hozzátenni. "Mindenki keresi, hogyan tud kiemelkedni ebből az egységes rendszerből és súlypontokat eladni a piac felé."

Az új tematika, képzés elsődleges előnye - hívta fel a figyelmet a rektor helyettes asszony -, hogy a mobilitás akár országon belül, akár nemzetközileg könnyebb lesz a hallgatóknak. Az egységes tantervvel a tananyag elfogadtatása nem jelent majd akkora problémát, mint korábban, hiszen a tartalmi egyezőségek magasak lesznek. A képzés 6+1 féléves, mely magában foglalja a fél éves szakmai gyakorlatot is.

A rektor végezetül elmondta, hogy természetesen nincs akadálya annak sem, hogy a még nem bolognai rendszerben végzett hallgatóknak is továbbképzési lehetőséget nyújtsanak az egyébként alapképzésre épülő mesterképzések. Zajlik a harc a hallgatók megnyeréséért a különböző egyetemeken, rengeteg szakindítási kérelem áll a Magyar Akkreditációs Bizottság elbírálása előtt - fejezte be.

edupress.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek