Ekkora béremelést tartanak elképzelhetőnek a munkáltatók
A reálkeresetet szerényen növelő béremelésben tudnak partnerek lenni a minimálbér és a szakmunkás bérminimum esetében jövőre a munkáltatók - számolt be a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) zajlott keddi egyeztetésről Zs. Szőke Zoltán és Dávid Ferenc, a munkáltatói oldal képviselői.
A munkavállalói oldalról Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke pedig azt mondta, hogy a szakszervezeti oldal egy középtávú bérfelzárkóztatási programban gondolkodik, amely célul tűzte ki a minimálbér nettó értékének a létminimumhoz történő felzárkóztatását. A szövetség elnöke ismertette a MaSzSz "4-szer 9" elnevezésű bérfelzárkóztatási programját, ami három évre szólna. A lényege, hogy 3 éven keresztül 9 százalékkal emelkedne a minimálbér és a szakmunkás bérminimum, a negyedik kilences pedig az alacsony keresetűek esetében a 9 százalékos személyi jövedelemadó bevezetése - fejtette ki.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára hangsúlyozta: a VOSZ egy konszolidált, serény, ám de reál pozíciót javító bérnövekedésben tud partner lenni. Rámutatott, hogy a jelenlegi adó- és járulékrendszer keretein belül nem lehet olyan radikális minimálbér és garantált bérminimum emelést elképzelni, amilyent a munkavállalói oldal felvetett.
Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetség (Áfeosz-Coop Szövetség) elnöke kiemelte, hogy a jövő évi béremelés a nemzetgazdasági ágazatok közül háromban, a kereskedelemben, az építőiparban és a feldolgozóiparban összesen közel 600 ezer munkavállalót érint, ezért az Áfeosz azt javasolta a kormánynak, hogy ezekben az ágazatokban a munkahelyvédelmi akciótervhez hasonlóan adjon bizonyos kedvezményeket a munkáltatói szervezeteknek - tette hozzá.
Íme a Munkástanácsok javaslata
A HR Portált arról tájékoztatta a Munkástanácsok Országos Szövetsége, hgy a fórumon a résztvevők között egyelőre egyedüliként előterjesztette javaslatait a 2016. évi minimálbér emelésekre. Ez pedig a következő:
- a minimálbér 8 százalékos emelése 113 500 forintra, amely nettó összegben 10 százalékos emelést jelent,
- a szakmai bérminimum 13 százalékos emelése 138 000 forintra, amely nettó összegben 15 százalékos emelést jelent.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke indoklásában kifejtette, hogy a javasolt emelési mérték az első érdemi lépést jelentené abban az irányban, hogy a magyarországi minimálbér nettó összege belátható időn belül felzárkózzon a létminimum számítások által kimutatott megélhetési költségekhez.
A közleményben kiemelik, a Munkástanácsok javaslata emellett kiemelt figyelmet fordít a szakképzett munkavállalók anyagi megbecsülésének fokozására, többek között azért, mert a munkaerőhiány ebben a körben egyre égetőbb. Nem lehet cél - hangsúlyozta Palkovics -, hogy a szakképzett fizikai munkások és szellemi dolgozók csak az országhatártól nyugatra találjanak maguknak elfogadható anyagi megbecsülést, a hazai vállalkozók és a hazánkba érkező befektetők pedig már csak képzetlen vagy betanított munkásokat találjanak az országban.

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon