kapubanner for mobile

El akarták kerülni a járulékfizetést a cégek - lebuktak

Plagizált tartalmú kutatás-fejlesztési tanulmányokkal csökkentette járulékfizetési kötelezettségét negyven baranyai vállalkozás az elmúlt három évben.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Adóigazgatósága pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a tanulmányok megrendelői összesen 200 millió forint innovációs járulék befizetését akarták elkerülni. A visszaélésben két közhasznú alapítvány és gazdasági társaságok is közreműködtek. Az érintetteket kötelezik adóbírság és a pótlékok megfizetésére, illetve többek ellen sor kerülhet büntetőfeljelentésre is.

A tájékoztatás emlékeztet arra, hogy a kormány a gazdasági fejlődés érdekében támogatja azokat a vállalkozásokat, amelyek tevékenységük megújítása érdekében kutatás-fejlesztést valósítanak meg. Ezek az adózók az innovációra fordított saját ráfordításuk összegével csökkenthetik innovációs járulékfizetési kötelezettségüket.

Az ellenőrzésekbe bevont Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szakértői szerint a negyven társaság által megrendelt kutatási-fejlesztési témájú tanulmányok tartalmukban nem feleltek meg a jogszabályi feltételnek. Bebizonyosodott, hogy forrásanyaguk teljes egészében megtalálható az interneten, más szerzők által korábban megírt cikkekben, prognózisokban, felmérésekben. A készítők nem hivatkoztak a megfelelő forrásokra, ezzel saját műként tüntették fel az adott szövegrészeket.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek