kapubanner for mobile

Elbocsátják a Malév-dolgozók tizedét

Csoportos létszámleépítésre készül a Malév - értesült a Népszabadság. Még az idén körülbelül 350 fővel, azaz körülbelül 10 százalékkal csökkenhet a cégnél dolgozók száma.Az elbocsátás egyaránt érinti a fizikai és szellemi dolgozókat. A lap úgy tudja, hogy főként a légiutas-kísérők körében várható nagyarányú leépítés, illetve sokan kényszerülnek korengedményes nyugdíjazásra is.Gönci János, a Malév vezérigazgatója először szeptember elején említette nyilvánosan a nagy arányú létszámcsökkentés szükségességét; akkor azt mondta, hogy jövő év végéig összesen hatszáz dolgozónak kell felmondani a légitársaságnál.A radikális lépésre a cég pénzügyi helyzetének javítása érdekében van szükség, ugyanis a társaság költségei évről évre meghaladják a bevételeket; a vállalat 2003-ban 13,5, tavaly 5 milliárd forint veszteséggel zárta az évet.A Malév idén százmillió forint körüli, tehát a 120 milliárd forintos bevételhez képest szerény nyereséget tervez, ám ezt is csupán a 7 milliárd forintot érő kerozinüzletág értékesítésével sikerül biztosítani. A repülőtéren egyébként nemcsak a maléves dolgozók félthetik állásaikat, a Budapest Airportnál például a repülőgép-takarítók jövője is bizonytalan. A repülőteret üzemeltető cég saját munkavállalói helyett a B+N Kft.-vel végeztetné el ezt a feladatot. A munkavállalóknak felajánlották ugyan, hogy februártól a B+N átveszi őket, azonban a magáncég az eddigi nettó kilencvenezer forint körüli fizetés helyett bruttó hatvanezret ajánlott csupán.[origo]
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek