Elbocsátották az amerikai légierő két vezetőjét
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatRobert Gates amerikai védelmi miniszter elbocsátotta az Egyesült Államok légierejének legfőbb katonai és civil vezetőjét, amiért felelősek két példátlan nukleáris tévedésért.
Gates csütörtökön közölte, hogy elfogadta Michael Moseley vezérkari főnök és Michael Wynne légierőért felelős miniszter lemondását. A két vezető együttes távozása szinte példa nélküli az amerikai hadsereg történetében, mint ahogy azok az esetek is, amelyekért őket terheli a felelősség.
A Pentagon belső vizsgálata szerint végső soron a két vezető felelős azért, hogy a légierőnél már régóta lazult a fegyelem az atomfegyverek kezelése terén, és a helyzetet immár egy évtizede nem tudták orvosolni.
Az amerikai védelmi minisztérium idén márciusban számolt be arról, hogy két éve tévedésből Tajvanra szállítottak atomrakéta-alkatrészeket. Egy wyomingi katonai légi bázisról 2006-ban szállt fel és Tajvanon landolt egy repülőgép négy olyan gyújtószerkezettel a fedélzetén, amelyet nukleáris töltet hordozására képes interkontinentális ballisztikus rakétákhoz gyártottak. A gépnek helikopter-akkumulátorokat kellett volna szállítania.
A gyújtószerkezetek "eltévedése" a második olyan eset volt az utóbbi években, amikor a Pentagon nukleárisrakéta-alkatrészeket rossz helyre irányított. A légierő egy B-52-es bombázója tavaly augusztusban ugyancsak tévedésből hat, atomtöltettel felszerelt robotrepülőgépet utaztatott át az Egyesült Államok területe felett.
A 2006-os tajvani ügy nyomán a Pentagon elrendelte az összes atomrakéta-alkatrész, valamint a kapcsolódó felszerelések és anyagok teljes körű számbavételét a haditengerészetnél és a légierőnél. Gates miniszter a téves szállítások ügyében vizsgálatot rendelt el, amely most a légierő két vezetőjének elbocsátásával lezárult.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?