Elektronikus kreditellenőrzés a mesterszakra jelentkezőknek
Elektronikus kreditellenőrző szolgáltatást nyújt a Műegyetemen az Üzleti Tudományok Intézet a képzéseire jelentkezni kívánó hallgatóknak. A bolognai rendszerben a kétszintű oktatásnak köszönhetően a korábbinál könnyebben válthatnak szakot a hallgatók, de nem minden alapdiplomával lehet minden mesterképzésre bejutni.
Minden mesterképzésnél van olyan alapszak, amihez nem tartozik egyéb tanulmányi követelmény, mint az adott alapszakok elvégzése. Ilyen esetben nincs probléma. Gazdálkodási és menedzsment alapszakról például Pénzügy vagy Vezetés és szervezés mesterszakra automatikusan jelentkezhet valaki, mivel az előtanulmányai megfelelek a szak képzési és kimeneti követelményeinek.
Ha főiskoláról vagy olyan alapszakról érkezik a hallgató, ahonnan nem vehetjük át automatikusan a jelentkezőt, akkor bizonyos tárgyak, ismeretkörök teljesítését igazolnia kell, mert ezek a tárgyak nem szerepelnek az általa elvégzett szak képzési között.
Ha valaki például bölcsészdiplomával érkezik MBA képzésre, akkor megnézzük, hogy megfelelő mennyiségű módszertani ismeretekkel rendelkezik-e, biztos vagyok benne, hogy társadalomismereti tárgyak közül eleget végzett. Őnála csak az a kérdés, hogy közgazdasági, üzleti alapismeretekkel rendelkezik-e, de ott, ahonnan jött, módjában állt ilyen jellegű tárgyakat is hallgatni, tehát végső soron ő sincs kizárva az MBA képzés elvégzésétől.
Az index a felvételiztető intézmény Bibliája
A felvételiztető intézmény feladata arról meggyőződni, hogy a hallgatót az előtanulmányai predesztinálják-e, hogy a képzésre jelentkezhessen. Ezt a hallgató előtanulmányait rögzítő leckekönyve, indexe alapján tudja megtenni. Ennek az adminisztrációja nehézkes, hiszen a hallgatónak el kell juttatnia az indexet valahogy az intézetbe, vagy pedig a jelentkezési laphoz kell csatolnia, hogy aztán az Országos Felsőoktatási Információs Központon keresztül jusson el az intézményhez, ahol az illetékes bizottság ezután nyilatkozni tud arról, hogy megvan-e a jelentkezéshez szükséges kredit vagy másnéven tanulmányi egység, és rossz esetben csak a felvételin derül ki, hogy a jelentkezőt, az eddig megszerzett papírja nem jogosítja fel az adott szakon a továbbtanulásra.
Új elektronikus rendszerrel könnyebb az élet
Ebben segít az intézet által kidolgozott elektronikus rendszer. Ha a hallgató feltölti az információt, azaz ha ő maga beszkenneli az indexét, és beküldi nekünk, mi megnézzük, és azonnal válaszol az intézet krediteket ellenőrző bizottsága, és megírja a hallgatónak, hogy a jelentkezési kritériumoknak megfelelt vagy sem, esetleg mennyi további tanegység teljesítésére van szükség. Egy egyetem méretű intézménynél, ez jelentősen felgyorsítja a folyamatot, még akkor is, ha az indexek böngészése továbbra is emberi élőmunkát igényel, hiszen, most leginkább végzett főiskolai hallgatók jelentkeznek a képzésekre, akik teljesen más képzési struktúrából jönnek, teljesen más szabadon választott tárgyakkal rendelkeznek. Olyan főiskolákról jönnek, amelyeknek egymással sem feltétlenül harmonizálnak a képzéseik. Annyiféle szempontot kell figyelembe venni, hogy ezt nem lehet leprogramozni.
A feltöltött adatok alapján a bizottság azonnal válaszol elektronikus formában, de ha a hallgató postacímet is adott, postán is megkapja az igazolást arról, hogy e bemeneti követelménynek eleget tesz-e vagy sem. Úgy gondoljuk, hogy ez nagyon megkönnyíti egy hallgató döntését arról, hogy hova adja be a jelentkezési lapját, pláne ha másik városból jelentkezik. Azt is megspórolja ezzel a jelentkező, hogy a kilencezer forintjáért, a jelentkezési lapján bejelölhető három helyből elpazaroljon egyet - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
További információ: www.mesterek.bme.hu/index.php?p=40
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk
Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk
A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk
- A felsőfokú végzettségűek aránya nemek szerint hazánkban és az EU-ban 1 hónapja
- Együttműködési megállapodást kötött az SZTE és a BYD 1 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 2 hónapja
- Megindult az AI-lavina: olyan állások is veszélyben, melyek védettnek tűntek 2 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 2 hónapja
- Krízisben a szakma: kimerültek és kiégettek a HR szakemberek 2 hónapja
- Megduplázzák a nevelőszülők juttatásait – így változik a gyermekvédelmi rendszer 2 hónapja
- Cafeteria rendszered hatékonyság-növelése 3 hónapja
- "Fejlődni kötelező" - meddig tart a teljesítménykultúra, és hol kezdődik a félelemkultúra? 3 hónapja
- Ez a magyar iskola végzett a legjobb helyen a nemzetközi listán 3 hónapja
- Energiafüggetlenség cégeknek – így hoz megtakarítást a napelemes rendszer 3 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa