kapubanner for mobile

Elektronikusan is igényelhető a Széchenyi Kártya

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A sikeres tesztek után már elektronikusan is igényelhető a kis- és középvállalkozásoknak hitelt nyújtó Széchenyi Kártya - jelentette be a KA-VOSZ Zrt. fejlesztési igazgatója Tatabányán sajtótájékoztatón.

Szép Zoltán elmondta, az elektronikus igénylés felgyorsítja az ügyintézést, és egyfajta előszűrőként bemutatja az érdeklődőknek az igénylés feltételeit és várható előnyeit.

Komárom-Esztergom megyében eddig csaknem háromezren jutottak a kártyához. A megyében kihelyezett hitelállomány több, mint 14 milliárd forint, az országosnak 2 százaléka - tette hozzá Juhász József, a kamara megyei elnöke, aki rámutatott arra is, hogy az igénylések számán látszik a gazdasági válság hatása, 2008-ban összesen 289, míg az idén szeptemberig 253 kérelmet továbbítottak.

A vállalkozók 1-25 millió forint összegű hitelhez juthatnak a kártyával, a 120 ezredik kártya szeptemberi átadásakor a kihelyezett hitel elérte a 700 milliárd forintot.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke emlékeztetett arra, hogy 2000 óta Magyarország valamennyi kormánya támogatta a Széchenyi Kártyát. A jelenlegi tárgyalások szerint jövőre a korábbi kettő helyett csak egy százalék lesz a hiteltámogatás mértéke, a csökkenést a jegybanki alapkamat mérséklődésével indokolják.

A KA-VOSZ a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége közös vállalkozása. A Széchenyi Kártya igénylések a társaságon keresztül jutnak el a bankokhoz, illetve a cég számol el a hiteltámogatással az államkincstárnak.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek