kapubanner for mobile

Élethosszig tanulás és 15 millió új munkahely
Kész az Európai Foglalkoztatási Stratégia tervezete

Az Európai Bizottság elkészítette az Európai Foglalkoztatási Stratégia új tervezetét. Az Unió "kormánya" három fő célt jelölt meg a javaslatban: a teljes foglalkoztatást, a munkahely minőségének és a munka hatékonyságának növelését, valamint az uniós munkaerőpiac további integrációját.

A stratégiai papír a prioritások között említi többek között a nők visszasegítését a munka világába, idősebb munkavállalóknál a munkahely megtartását, a vállalkozási szellem erősítését, az illegális foglalkoztatás visszaszorítását, az élethosszig tartó tanulás fejlesztését, a hátrányos helyzetű csoportok diszkriminációja elleni küzdelmet és a foglalkoztatás regionális eltéréseinek megszüntetését.

Csökkent a tartós munkanélküliek aránya az Unióban

A tervezet folytatása a Bizottság 2002 júliusában kiadott állásfoglalásának, mely az Európai Foglalkoztatási Stratégia első öt évéről vont mérleget. Az akkori jelentés a sikerek között említette, hogy az EU munkaerőpiaca ellenállóbb lett a válságokkal szemben, öt év alatt 10 millió új munkahely jött létre, a tartós munkanélküliek aránya az Európai Foglalkoztatási Stratégia kezdete óta 5,2 százalékról 3,3 százalékra csökkent.

A Bizottság szükségesnek látja a reformfolyamat folytatását, megújítását, melytől 15 millió új munkahely megteremtését várja.

A jövőbeli foglalkoztatási stratégiát a Bizottság a március 21-i EU-csúcstalálkozó előtti időszakban szakmai fórumokon vitatja meg a szociális partnerekkel és a civil szervezetekkel.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szigorította a külföldi munkaerő toborzását a szomszédunk

A román kormány az Európai Unión kívülről érkező külföldi munkaerő toborzását szigorító sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön,... Teljes cikk

Ő a legjobban kereső nő az autóiparban

Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk

Hangfelvétel buktathatott le egy HR vezetőt: a zaklatókat védő vállalati kultúráról beszélt

Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek