kapubanner for mobile

Elfogyott a magánnyugdíj-pénztári vagyon

Az egykori magánnyugdíjpénztárak értékpapírjait az államadósság csökkentésére költötték el. Gyakorlatilag kiürült a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap, írja a Világgazdaság.

Két és fél alatt az államosított magán-nyugdíjpénztári vagyont kezelő alap gyakorlatilag az összes eszközét értékesítette - a pénzből november végére mindössze 16,3 milliárd forint maradt.

Az alap kezdeti vagyona 2011 májusában még 2945,3 milliárd forint volt, 2012-ben és 2013-ban pedig a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint további 44,4 milliárd forintot utaltak át az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők miatt a kasszák. Számos visszalépés történhetett tavaly egyébként a pénztárak végelszámolása miatt is.

A pénz legnagyobb hányadát az államadósság csökkentésére – ezen belül részben az IMF-től felvett hitel törlesztésére – fordította az alap, 2011-ben és 2012-ben összesen mintegy 1700 milliárd forint ment el ezekre a célokra. Tavaly is több ízben törlesztettek államadósságot az egykori magánnyugdíj-vagyonból összesen mintegy 240 milliárd forint értékben, ebben benne volt mintegy 81,3 milliárd forintnyi önkormányzatoktól átvett adósság is.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek