Elhagyják Nagy-Britanniát a szakemberek
Egyre nagyobb gondban vannak a brit cégek: a tehetséges munkaerő megállíthatatlanul árad ki az országból, egyre többen gondolják úgy, hogy máshol könnyebben boldogulnak - írja a Management-Issues. A hitelválság és a magas adók mellett hozzájárul ehhez a kormánnyal való elégedetlenség is.
A brit cégek arra panaszkodnak, hogy egyre nehezebben találnak képzett, szakértő munkaerőt az országban, egyre több nagyvállalat dönt úgy, hogy például Londonból a világ más részére helyezi főhadiszállását. Júniusban például a Boots hálózat döntött úgy, hogy Nagy-Britanniából Svájcba telepíti központját, pedig a főhadiszállás másfél századon keresztül volt a szigetországban. Korábban a Procter & Gamble és a Yahoo jelentették be, hogy londoni központjukat más országba helyezik át.
A cégek elköltözésének több oka is van: egyrészt nehezen találnak képzett munkaerőt irodáikba, másrészt a vállalatokat terheló adók is jóval alacsonyabbak más országokban.
Természetesen a kivándorlók nem mindegyike képzett szakember, a britek körében például sokan költöznek külföldre a nyugdíjaztatásuk idején, aztán ott élvezik a nyugdíjas éveiket. A most készült felmérésben 28 ezer munkaadót kérdeztek meg Nagy-Britanniában, egyre nagyobb részük tart attól, hogy a kedvezőbb feltételek elcsábítják a dolgozók egy részét külföldre. A cégek arról nyilatkoztak, hogy egyre kevésbé tudnak versenyezni például a tengerentúli vállalatokkal, melyek szívják el a munkaerőt tőlük.
"Egyre több képzett ember, fontolja meg, hogy elköltözzön külföldre a kedvezőbb körülmények miatt. Mindennek emelkedik az ára, a drágulás példátlan, ugyanakkor a kormány újabb és újabb adókat vezet be. Sok embert csak egyetlen dolog tart vissza: azt szeretnék, hogy a gyermekük itt fejezze be az iskolát" - nyilatkozta egy fejvadász cég menedzsere.
Sokan a barátságtalan időjárás miatt költöznének el szívesen, egy nemrég készült felmérés szerint a britek Zürichben, Bécsben vagy Genovában laknának legszívesebben, London csak a 38. helyre került a legvonzóbb városok listáján.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan néhány év után visszköltöznek Ausztráliába Nagy-Britanniából, ők is jórészt képzett, tapasztalt dolgozókként mennek haza. Sok helyen direkt igyekeznek magukhoz csalogatni az elégedetlen briteket: nemrég a kanadai Alberta tartomány kampányt indított, hogy brit tanárokat, orvosokat, mérnököket, építőipari munkásokat, menedzsereket és más képzett embereket csalogassanak magukhoz.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 2 hónapja
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 2 hónapja
- Boldogtalan britek: stresszesek és túlterheltek a szigetország dolgozói 3 hónapja
- Új HR vezető az Arvalnál 3 hónapja
- Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával 3 hónapja
- Megfordult a trend: meredeken csökken a brit bevándorlás 5 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 5 hónapja
- Nagy Márton a minimálbérről: ha az állam nem avatkozik be, nem lesz megállapodás 6 hónapja
- Brutális szigorítás Nagy-Britanniában: nyelvvizsga nélkül nincs munkavállalás 6 hónapja
- Távozik a B+N Referencia Zrt.- HR-igazgatója 6 hónapja
- A brit vezetők jobban bíznak az AI-ügynökökben, mint a fiatalabb dolgozókban 7 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?