Elhelyezkedést segítő program indul a győri kistérségben
Legalább öt éve hátrányos helyzetű emberek elhelyezkedését segíti a győri kistérségben induló program, amelyet az Európai Unió és a magyar állam 67 millió forinttal támogat - mondta Rácz Sándor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Társadalmi Egyesületek Szövetségének (TESZ) elnöke a projektnyitó előtt hétfőn az MTI-nek.
A TESZ és a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület konzorciuma hatvan, évek óta munkanélküli, illetve munkatapasztalattal egyáltalán nem rendelkező embernek nyújt képzést, munkavállalással összefüggő tanácsadást és úgynevezett munkakipróbálási lehetőséget a húsz hónapos projekt keretében - ismertette az elnök.
Vörös Izabella projektmenedzser elmondta: első lépésben az írás-olvasási ismereteket pótolják, akiknél szükséges, majd OKJ-s (Országos Képzési Jegyzék) képesítést adó képzéseket indítanak a résztvevőknek. A férfiakat nehézgép-kezelői, a nőket egészségügyi munkára készítik fel.
A tréningek mellett egyéni tanácsadásokon látják el a tanuláshoz, az álláskereséshez szükséges módszertani ismeretekkel a rászorulókat, és lehetőséget adnak nekik a B kategóriás jogosítvány megszerzésére is.
Az elsajátított ismereteket az úgynevezett munkakipróbálás során két hónapos foglalkoztatás keretében maguk az érintettek tesztelhetik. A képzések ingyenesek.
A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében elnyert támogatásból megvalósuló projekt legfőbb célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű emberek önálló jövedelemszerzéshez szükséges képességeinek kialakítását.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?