kapubanner for mobile

Elhunyt a diszkont légitársaságok atyja

Nyolcvanhárom éves korában, Miamiban elhunyt a charterrepülés brit feltalálója, a diszkont légitársaságok atyja, Sir Freddie Laker, a Laker Airways alapítója.

Az üzletember az 1970-es években vezette be a korábbinál jóval olcsóbb repülőutakat. Cége a London-New York járatokra szóló jegyeit 118 fontért, vagyis - mai árfolyamon számolva - nagyjából 43 ezer forintért kínálta. A légitársaság 1982-ben szüntette be tevékenységét - írja a BBC News.

Az elhunyt vezető volt üzlettársa, Sir Richard Branson, a Virgin Atlantic tulajdonosa úttörőként írta le Sir Freddie-t, s elmondta, hogy véleménye szerint az egész világ sokat köszönhet az üzletembernek. Ő teremtette meg ugyanis a mai diszkont légitársaságok létéhez szükséges feltételeket. Elhunyt üzlettársa iránt érzett tisztelete jeléül Sir Richard elnevezte róla a Virgin Atlantic egyik gépét, amely mostantól Spirit of Sir Freddie-ként lesz ismert.

Freddie Laker a második világháborúban a brit Királyi Légierőnél (Royal Air Force, RAF) szolgált, majd később a British United Airlines-hoz került. Ezt a légitársaságot 1966-ban hagyta ott, hogy saját céget alapítson, mely sokban hasonlított a mai diszkontcégekhez. Vállalkozásának csúcspontja 1977-ben jött el, ekkor indult az első olcsójegyes transzatlanti járat, a Laker Skytrain. 1978-ban lovaggá ütötték.

Noha a légitársaság nagy népszerűségnek örvendett, a kialakult árversenyben nem tudott lépést tartani más, erősebb vállalatokkal, s végül 270 millió fontos tartozással csődbe ment. A tömegek lelkesedését jelzi, hogy "mentsük meg a Lakert" alapítványt hoztak létre, s adományokból össze is gyűjtöttek egymilliárd fontot a társaság megsegítésére. A cég újraindítását végül a brit hatóságok nem engedélyezték.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek