Elindult a Cerbona romániai cége
A folyamatosan növekvő hazai termelési költségek és piaci nehézségek miatt a két új uniós tagállamban, Romániában és Bulgáriában terjeszkedik a székesfehérvári székhelyű Cerbona Élelmiszer-ipari és Kereskedelmi Zrt., írja a Napi Gazdaság.
A közelmúltban jegyezték be és már működik is a székesfehérvári székhelyű Cerbona Élelmiszer-ipari és Kereskedelmi Zrt. első külföldi leányvállalata. Szabó István Tivadar vezérigazgató szerint a marosvásárhelyi, egyelőre csak az idehaza gyártott termékeket forgalmazó társaságtól két-három éven belül már egymilliárd forintos forgalmat várnak.
Szabó elmondta, hogy a román piacot egyelőre a két éve 1,2 milliárd forintos költséggel bővített és korszerűsített székesfehérvári üzemből szolgálják ki, ám ha a piac a várt ütemben bővül és az ottani cég beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor termelőrészleget is létrehoznak. Hasonló elképzeléseik vannak Bulgáriában is - jegyezte meg.
A külföldi terjeszkedés hátterében nemcsak a két országban tapasztalható keresletbővülés áll, hanem az is, hogy idehaza egyre magasabbak a termelési költségek, ráadásul a piaci prognózisok sem túl kedvezőek. A vezérigazgató hozzátette: tavaly ugyan nem zártak rossz évet, a társaság árbevétele, sőt eredménye is nőtt, ám ebben döntő része van a sikeres, immár több mint tíz országra kiterjedő exportoffenzívának, amelyet a jövőben is folytatni kívánnak. Belföldön és a külpiacokon is elsősorban magas feldolgozottságú termékekkel szeretnének jelen lenni.
A rendkívül erős forint, a magas kamatköltségek, valamint az emelkedő közterhek folyamatos "előremenekülésre" kényszerítik a társaságot. A hatékonyság javítása érdekében a közelmúltban közel ötven fős, mintegy tízszázalékos létszámcsökkentésről döntöttek, számolt be a Napi Gazdaság.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?