kapubanner for mobile

Elkelt a MAL inotai üzeme: új dolgozókra is szükség lehet

Eladta inotai gyártóbázisát a Magyar Alumínium (MAL) Zrt. a Kálmán László érdekeltségi körébe tartozó Inotal Kft.-nek. Az alumínium termékeket előállító üzemben jelenleg 380 fő dolgozik, munkahelyük egyelőre nem forog veszélyben, sőt a rendelésállomány növelésével akár létszámbővítésre is sor kerülhet - írja a Napi Gazdaság.

A 2006 májusában alapított Inotal 90 százalékban az Alput, 10 százalékban pedig a színesfém- nagykereskedelemmel foglalkozó Martin Metals Kft. birtokában van. A Napi Gazdaság értesülései szerint az új tulajdonos az inotai üzemben továbbra is a korábbi alumíniumtermékek (szalagok, tárcsák, huzalok stb.) gyártásával kíván foglalkozni, ezzel is eleget téve a MAL által vállalt valamennyi szerződéses kötelezettségnek.

Az Inotal a gazdaságosság érdekében mihamarabb fejleszteni kívánja azt a közel 20 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot, amelyben nem folyik termelés, így idővel akár létszámnövelés is előfordulhat. A tavaly leállított inotai alumíniumkohót azonban nem szándékozik beindítani, a nyersanyagot inkább az Alput révén szerzi be.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek