Elküldik Floridából az illegális munkavállalókat, de nincs, aki átvegye a munkájukat
A Floridai Mezőgazdasági Dolgozók Szövetsége beperelte Ron DeSantis floridai kormányzó hivatalát.
Ron DeSantis floridai kormányzó olyan törvényt hozott, ami megnehezíti a vállalkozások számára, hogy papírok nélküli munkavállalókat alkalmazzanak, ez azonban több problémát is okoz az államban, ami nagyban támaszkodik a papírok nélküli bevándorlókra - derül ki a riportból, ami Deutsche Welle és a Telex együttműködésében jelent meg. A törvény miatt jelentősen csökkent a földeken dolgozó bevándorlók létszáma, akiknek komoly gondot jelent az egészségügyi ellátás igénybevétele is, az intézkedés értelmében ugyanis az ellátóknak ellenőrizniük kell a jogviszonyukat. Ez azonban vízum nélkül gondot okoz nekik. Az államnak a munkavállalók elvándorlásával kell szembenéznie: a földekről és az építkezésről is hiányoznak az emberek.
A Floridai Mezőgazdasági Dolgozók Szövetsége több polgárjogi csoporttal együtt pert indított DeSantis hivatala ellen, hogy megpróbálják megakadályozni a törvény végrehajtását. Az egyesület szóvivője szerint migráns munkaerő nélkül nem sokan lesznek, akik vállalják majd azt a munkát, amit korábban az illegális munkavállalók végeztek.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?