Elmaradhat a sztrájk Dunaferrnél

Lehetőség nyílt a kompromisszumos megállapodásra a Dunaferrnél azzal, hogy tárgyalóasztalhoz ültek a Dunaferr Ifjúsági Szervezet, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség, valamint a munkáltató képviselői szerdán az Érdekegyeztető Tanács (ÉT) ülésen. Amennyiben megszületik a megállapodás elmarad a 72 órás sztrájk.

Várkonyi Zsolt, a társaság kommunikációs főosztályvezetője csütörtökön az MTI-t arról tájékoztatta: az egyeztetésen a munkáltató bejelentette, hogy a Vasas Szakszervezet által javasolt Nemzeti Munkaügyi Hivatal Foglalkoztatási Igazgatóságot, mint a tárgyaló felek közötti közvetítőt jelen helyzetben nem kívánja igénybe venni.

A tárgyaló felek kinyilvánították, hogy érdekük a konfliktusok tárgyalásos úton történő rendezése. Minden, a 2012. évi alapbérfejlesztés fennmaradt részének kiadását gátló problémát egyenként megvitattak és kölcsönösen értelmeztek. A felek a pénzügyi forrásokat illetően is lehetőséget látnak a kompromisszumos megoldások létrejöttére.

Rögzítették: mindent megtesznek annak érdekében, hogy november 19-én a szakszervezetek és a munkáltató - a közel hét hónapos tárgyalássorozat lezárásaként - a társaságcsoport kollektív szerződésének részeként aláírhassák a 2012. évi bér- és szociális megállapodás lezárását. Amennyiben ez megtörténik, akkor a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség a november 20-án kezdődő 72 órás sztrájkfelhívását visszavonja.

A szakszervezeti szövetség november 9-én hirdetett hetvenkét órás sztrájkot az ISD Dunaferr Zrt. egész területén, mert nem sikerült megállapodniuk a 2,1 százalékos béremelésről a cégvezetéssel. Eközben a Dunaferr Ifjúsági Szervezet kezdeményezte az Érdekegyeztető Tanács összehívását, ahol a felek a kollektív szerződésben meghatározott módon egyeztethetik álláspontjukat a vitás kérdésekben.

A DV Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szövetség képviselői január óta folytatnak bértárgyalásokat a cégcsoport menedzsmentjével az alapbérek és a szociális juttatások 4,2 százalékos emeléséért, illetve az úgynevezett szabadságos és karácsonyi bér kifizetéséért. A bérmegállapodás kikényszerítésére a két szervezet előbb egy kétórás figyelmeztető sztrájkot, majd április 12-én 24 órás általános sztrájkot tartott a hideg- és meleghengerműben, valamint a Lőrinci Hengerműben.

Ezt követően április 29-én aláírták a bérmegállapodást, amely alapján a munkáltató soron kívül és feltétel nélkül engedélyezte a személyi alapbér és a szociális juttatások előre egyeztetett 4,2 százalékos emelése felének a kifizetését január elsejei visszamenőleges hatállyal. Az elmaradt 2,1 százalékos visszamenőleges emelésről, valamint az úgynevezett szabadságos és karácsonyi bér ösztönző jellegű átalakításáról azonban tovább tárgyaltak.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Európa legjobb Spa Meeting Hotelje lett a Le Primore Hotel & Spa

A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk

900 dolgozótól válna meg a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk

A munkaerő-képzés felé bővíti portfólióját a Prohuman

A Prohuman Csoport két magyarországi és egy erdélyi oktatási vállalat felvásárlásával új oktatási és kompetenciafejlesztési üzletágat hoz... Teljes cikk