kapubanner for mobile

Elnyeli az időt a számítógép

Hetente két óra 51 percet fordítunk a számítógéppel kapcsolatos problémák megoldására a munkahelyünkön. A legtöbb időt az visz el, hogy a kollégáknak segítünk - állapítja meg egy nemzetközi kutatás.

images

Különösen sokat vesződünk a szövegszerkesztéssel, táblázatkezeléssel, adatbázis-kezeléssel és prezentációk készítésével kapcsolatos gondok megoldásával. A nyomtatási anomáliák például heti 22 percet visznek el, és szintén több mint húsz percet töltünk el azzal, hogy mások segítségére várakozunk. A munkavállalók mintegy fele használ számítógépet feladatai elvégzéséhez, átlagosan munkaideje 60 százalékában - írja a Népszabadság.

Magyarországon évente 33 millió munkanap vész el a felhasználók hiányos ismeretei miatt, ami 295 milliárd forint veszteséget okoz a gazdaságnak. Képzéssel csökkenthető az informatikai problémák miatt elvesztegetett munkaidő, javítható a munkavállalók hatékonysága és teljesítménye - számol be a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság tanulmánya. A kutatás szerint az informatikai problémák miatt elvesztegetett munkaidő 13-20 százalékkal csökkenthető a megfelelő képzéssel. A kutatók szerint a munkaidő-megtakarítás évente 115,2 munkaóra lehetne.

A képzés egyik útja az Európai Számítógép-használói Jogosítvány (ECDL) megszerzése. Magyarországon tíz éve van jelen ez a rendszer, eddig 300 ezer ECDL-vizsgakártyát adtak át. A magyar ECDL-iroda felmérést készített azok körében, akik már korábban is használtak számítógépet, és megállapította: a képzést követően átlagosan 56 százalékkal javultak az eredmények, a feladatok megoldására fordított idő pedig mindenkinél legalább 15 százalékkal csökkent.

A magyarok számítógép- és internethasználatát vizsgáló kutatások szerint a rendszeresen (legalább hetente) internetezők aránya 27 százalék, a számítógépet használó, de nem rendszeresen internetezőké 17 százalék, míg a számítógépet nem, vagy alig használó - digitálisan írástudatlan - csoport 56 százalékra tehető.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek