Emelkedett a pályakezdő álláskeresők száma Vas megyében
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMegállt a regisztrált álláskeresők számának hónapok óta tartó csökkenése Vas megyében, a tanév végeztével ugyanis több pályakezdő kereste fel a munkaügyi központ kirendeltségeit és kért segítséget az álláskereséséhez, mint egy hónappal korábban - közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központja.
Júliusban 8108 álláskereső szerepelt a nyilvántartási rendszerben, mintegy 0,9 százalékkal több, mint júniusban. A regisztrációs rendszerben a munkanélküli fiatalok száma 1000 fölé emelkedett. A nyár második hónapjában összesen 1122 pályakezdő keresett a kirendeltségek segítségével munkát. A regisztrált álláskeresők között az arányuk így 13,8 százalékra emelkedett, de ez növekedés a korábbi években is jellemző volt.
A megyében az álláskeresési ráta egy hónap alatt 6,6 százalékról 6,7 százalékra nőtt. A legalacsonyabb - 6 százalék alatti - volt a mutató Szombathely és Kőszeg térségében, míg a celldömölki és a vasvári kirendeltség területén a gazdaságilag aktív népesség 9-12,1 százaléka volt regisztrált álláskereső.
A nyilvántartási rendszerben szereplő álláskeresők 34 százaléka legfeljebb az általános iskolát végezte el, és mindössze 7 százalékuk rendelkezik diplomával.
Az álláskeresők közel 60 százaléka nem volt jogosult álláskeresési járadékra, valamint segélyre.
Az idén a tartós álláskeresők száma sem változott jelentős mértékben: júliusban 1969 olyan álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, aki már huzamosabb ideje (legalább 1 éve) nem talált munkát. Az elhelyezkedésre az alacsony iskolai végzettségűeknek van a legkisebb esélyük, a legveszélyeztetettebb rétegek az 50 év felettiek, akiknek négytizede már legalább 1 éve nem talált munkát - olvasható a közleményben.
Júliusban az előző hónaphoz képest 63 százalékkal bővült a munkahelyek száma, a foglalkoztatók 1536 új álláslehetőséget jeleztek a kirendeltségeken. Ebben meghatározó szerepe volt a júliusban diákok számára indított munkaerő-piaci programnak, amelynek keretében az önkormányzatok és a fenntartásukban lévő a diákok számára kínálnak nyári munkát. A program keretében a hónap során 233 nappali tagozatos tanuló számára nyílt lehetőség a munkavállalásra, az Első munkahely garancia program keretében pedig ugyancsak fiatal álláskeresők számára ajánlottak több mint félszáz álláslehetőséget a fiataloknak.
Az újonnan bejelentett állások közel 72 százaléka nem támogatott álláshely; a körmendi és a kőszegi térség kivételével, a kirendeltségeken a nem támogatott állások voltak túlsúlyban.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?