Engedtek a dolgozói követeléseknek az Auchannál
Többhetes egyeztetés után az Auchan megegyezett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével. A több hétig tartó tárgyalások eredményeként a dolgozók négy követeléséről "józan kompzomisszum" született.
Az Auchan dolgozóinak felkérésére április 6-án alakított sztrájkbizottságot a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) az Auchan Magyarország Kft.-nél, ami után tárgyalások kezdődtek a dolgozók és a munkáltatók között.
A KASZ által megfogalmazott négy követelésből kettőben a felek rövid tárgyalás után meg tudtak egyezni. Ez a két téma a munkáltató által jelenleg biztosított munkaruházatok felülvizsgálata, illetve a tömegközlekedéssel utazó munkatársak korai és késői munkavégzéséhez kapcsolódó esetleges többlet-utazásiköltségének minden indokolt esetben történő megtérítése volt.
A béremelésekre vonatkozó tárgyalások már nehezebbnek bizonyultak, és a fele Herczog László helyettes államtitkár közvetítői segítségét vették igénybe. A tárgyalások eredményeként a vezetés vállalata, hogy az egyes munkavállalók kivéve vezetőség személyi alapbére az Auchan által 2006. március 1-jétől biztosított 2,7 százalékos kollektív, valamint a vállalat bérpolitikájában meghatározott, a szakmai szint fejlődéséhez kapcsolódó egyéni béremeléseken túl május 1-jétől további 1 százalékkal növekszik, illetve a vállalat első kilenchavi gazdasági eredményeinek függvényében, szeptember 1-jétől további 0,6 százalékos emelés következik be. Ezen felül a munkavállalók számára az Auchan által biztosított átfogó étkeztetési rendszer keretén belül nyújtott étkezési hozzájárulás 1660 forintról 1750 forintra emelkedik.
A további jó együttműködés érdekében az Auchan és a szakszervezet Együttműködési megállapodást dolgoz ki. A felek közötti bizalom megerősödött, és sikerült megőrizni a munkabékét.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?