Építőmunkások miatt égett le a Universal-stúdió
Építőmunkások hibája okozta a vasárnapi tüzet a hollywoodi Universal-stúdiókban.
A helyi tűzoltóság illetékeseinek hétfői közlése szerint a munkások lángszórót használtak, hogy felhevítsék az egyik díszletépület tetejére szánt aszfaltot. Úgy vonultak azonban pihenőre, hogy nem ellenőrizték a hátrahagyott terepet. A tüzet végül egy biztonsági őr vette észre.
A lángok számos díszletet elpusztítottak, köztük olyan híres filmek forgatási terét, mint a Vissza a jövőbe és a Pókember 2. Megsemmisült egy King Kong-modell, és a lángok martaléka lett a Universal archívumának egyik épülete, amelyben mintegy 50 ezer filmet, illetve videót őriztek. Szerencsére a stúdió korábban másolatot készített valamennyiből. A legnagyobb veszteségnek Francois Audouy, a Universal művészeti vezetője azt a New York-i utcarészletet nevezte, amelyet a filmvárosban egyedülálló hangulatúnak tartottak.
Legutóbb 1990. novemberében pusztított tűz a Universal stúdiókban, akkor 25 millió dolláros kár keletkezett. A tüzet okozó biztonsági őrt gyújtogatás címén négy évi börtönre ítélték. A New York-i utca 18 évvel ezelőtt is megsemmisült, de három hónap alatt újjáépítették.
A tűz ellenére már hétfőn megnyitották újra a Universal turistaparkját, így a látogatók a hollywoodi mesevilágon belül egy valódi katasztrófát is láthattak.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek