Az építőipari balesetek megelőzhetőek lehetnének
Az építőipari cégeknek a munkabalesetek megelőzése érdekében gépeik korszerűsítésével párhuzamosan a dolgozóik munkavédelmi képzésére is nagy hangsúlyt kell helyezniük, különösen igaz ez a mikro- és a kisvállalkozásokra - írja az MTI.
A rendezvényeken, valamint a képzéseken, amelyeket Debrecenben, Kecskeméten, Székesfehérváron és Zalaegerszegen tartottak, körülbelül 1000 építőiparban tevékenykedő munkáltatóval és munkavállalóval kerültek kapcsolatba.
Koji László szerint ezt a típusú munkavédelmi tájékoztató kampányt minden évben meg kellene tartani. Mindezt azzal indokolta, hogy 2018-ban az első háromnegyed évben sem csökkent az építőiparban bekövetkezett súlyos és halálos balesetek száma.
A Pénzügyminisztérium munkavédelmi főosztályának jelentése szerint 2018. első háromnegyed évében az építőiparban 609 munkabaleset történt, ezek közül 17 volt halálos kimenetelű. Nemzetgazdasági szinten a vizsgált időszakban 16 227 munkabaleset történt, amelyek közül 56 végződött halállal.
A szakszövetség elnöke szerint a munkabalesetek azzal magyarázhatóak, hogy az építőiparnak az elmúlt 2 évben 50 százalékkal nőtt a teljesítménye és 80 ezer emberrel többet foglalkoztat, mint 2013-ban, amikor az ágazat foglalkoztatási mélyponton volt. Ráadásul az ágazatba érkezett 80 ezer ember többsége korábban egyáltalán nem állt kapcsolatban az építőiparral, azaz a legalapvetőbb munkavédelmi szabályokat sem ismerik. Ezen felül a cégek által használt elöregedett, sérült gépek is problémát jelentenek. Koji László, az építőipar helyzetéről megjegyezte, ma Magyarországon 101 ezer építőipari vállalkozás működik, 98 százalékuk pedig mikrovállalkozás. Mindez azért fontos, mert a tájékoztató kampány ideje alatt gyűjtött tapasztalatok szerint pont a mikro- és a kisvállalkozóknál szerezték a legtöbb negatív tapasztalatot, amelyek főként abból fakadtak, hogy sem a munkaadó sem a munkavállaló nem ismerte a munkavédelmi előírásokat. A szakszövetség elnöke felidézte, "A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése az építőiparban" című projekt az ÉVOSZ, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével, valamint az Építő-, Fa-, és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségével közösen konzorciumi formában valósult meg. A konzorciumi tagok a projektet, amely 2017. szeptember 1-jétől és 2019. február 28-ig tartott, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban elnyert 77,56 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból valósították meg.
Fotó: Pixabay
MTI
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Egy munkahelyi baleset nemcsak váratlan, de komoly következményekkel is járhat a dolgozó egészsége és megélhetése szempontjából. Éppen ezért... Teljes cikk
A legfrissebb uniós adatok szerint 2023-ban a halálos munkabalesetek negyede nem gyárakban, nem építkezéseken, hanem közterületen történt. Az EU-ban... Teljes cikk
Súlyos mentális válságban a HR szakma. A magyar HR szakemberek több mint fele (58%) gyakran vagy állandóan kimerült, minden harmadik HR-es (36,6%)... Teljes cikk
- Nem hívtak időben mentőt munkatársukhoz, elítélték őket 2 hónapja
- Elhunyt az egyik dolgozó, aki az ajkai erőműbalesetben sérült meg 2 hónapja
- Még vizsgálják a Bakonyi Erőműben történt baleset körülményeit 2 hónapja
- Súlyos üzemi baleset történt az ajkai erőműben 2 hónapja
- Ekkora munkaügyi bírságot szabtak ki az építőiparban dolgozó cégekre 2024-ben 3 hónapja
- Munkahelyi balesetek jogi kezelése a HR szemszögéből 3 hónapja
- Túl sokan akartak biztonságosabb munkahelyet – ezért emelni kellett a pályázati keretet 3 hónapja
- Kártérítésért perel a dolgozó, akit több ezer volt rázott meg a gödi Samsung-gyárban 4 hónapja
- Súlyos munkavédelmi mulasztásokat tártak fel a Woltnál 4 hónapja
- Itt a kőművesek réme: 5 fős brigádot vált ki ez a falazórobot 4 hónapja
- A kontármunka drágább, mint valaha: ennyibe kerül, ha rossz szakembert választunk 4 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa