Erdő Péter bíboros: A munka méltósága, a dolgozó ember méltósága
Az állam feladata, hogy a dolgozó ember méltóságát jogszabályokban is védjék - hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke hétfőn Budapesten a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnökével, Palkovics Imrével tartott megbeszélésen.
Az MKPK sajtószolgálata által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Erdő Péter kiemelte: különösen szükséges ez akkor, amikor "a munkavállalók történelmi, gazdasági és egyéb körülmények miatt egészen gyenge pozícióban vannak". A bíboros arról is beszélt, hogy a katolikus egyház társadalmi tanítása a munka méltóságát a dolgozó ember méltóságából vezeti le. "Így a munka nem tekinthető pusztán gazdasági tényezőnek, hanem az ember hivatásának teljesítése és Isten tervének előmozdítása is kell, hogy legyen" - fogalmazott.
A MOSZ megkeresésére létrejött találkozón a készülő munka törvénykönyve hatásait mutatta be a szervezet elnöke a katolikus egyház magyarországi vezetőjének.
Palkovics Imre elmondta, hogy "nem folytatható a neoliberális gazdaság- és társadalompolitika, amely köztudottan nem a közérdeket tartja szem előtt, sokkal inkább a gazdasági hatalommal rendelkezők érdekeit és jogát szolgálja anélkül, hogy tevékenysége következményeiért felelősséget vállalna". A kiszolgáltatott munkavállalók és családjaik az állam védelmére joggal tartanak igényt és várnak védelmet a munka világában is, emberi méltóságuk megőrzéséhez - tette hozzá.
A felek egyetértettek abban, hogy a munka világában olyan megoldásokat kell választani, amelyek az embereket és az életet szolgálják - áll az MKPK sajtószolgálatának közleményében.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?