kapubanner for mobile

Érzékenyítő képzést indított takarító munkatársainak a B+N Csoport

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A társadalmi kampány célja, hogy a vállalat láthatóvá tegye a vállalat több mint 15 ezer munkatársának mindennapos munkáját.

A B+N Csoport országos szinten képzéssorozatot indított a kórházi takarító csoportvezetők és site managerek számára , amely a szakmai tudás mellett a szemléletformálást, az empátia és az emberi kapcsolódás erősítését is célul tűzte ki - írja a cég közleménye. 

A program része a vállalat Vedd észre! című társadalmi érzékenyítő kampányának, amely a takarítók és karbantartók megbecsülését, társadalmi láthatóságuk növelését, valamint munkájuk presztízsének növelését célozza.

A Vedd észre! címmel elindított társadalmi kampány célja, hogy a B+N láthatóvá tegye a vállalat több mint 15 ezer munkatársának mindennapos munkáját, akik többek kórházakban, irodaházakban és közintézmények gondoskodnak a tisztaságról.

Az oktatás első, szeptemberi pilot csoportjában a szemléletformálás mellett a résztvevők személyes képzés keretében gyakorlati tudást is kaptak.  A képzéssorozat a vezetők kommunikációs, együttműködési és konfliktuskezelési készségeinek fejlesztését az érzelmi intelligencia és az empatikus vezetés erősítésével kapcsolja össze. A képzési célja, hogy a kórházi takarító csoportvezetők és site managerek ne csak szakmai, hanem emberi oldalról is felkészültebben támogassák csapataikat. Ezáltal a résztvevők a higiéniai elvárások teljesítésére mellett az emberi helyzetek érzékeny kezelésére is felkészülnek, ami közvetlenül hozzájárul a betegek komfortérzetéhez és a kórházi légkör javításához. A novemberben folytatódó képzés arra készíti fel a vezetőket, hogy tudatosabban, magabiztosabban támogassák a takarítói állomány munkáját a kórházi környezet speciális kihívásai között.

 

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek