Európai vállalatok TOP 10-es listája -2003
A Wirtschafts Woche felmérése szerint a 2003-as év sem adott aggodalomra okot a nagyvállalatok sikerességét tekintve.
A kimutatás szerint messze listavezető az angol British Petrol vállalata, mely mintegy 115.250 alkalmazottal és mindösszesen 181.674 millió Euró bevétellel büszkélkedhetett. A második helyezett mindazonáltal nem okozott túl nagy meglepetést, hiszen a tavaly szintén befutóként elkönyvelt Daimler Chrysler vállalat jóval több (370.677) alkalmazottjával csupán 149.583 millió Eurót ért el éves szinten.
Az őt követő Royal Dutch és a számunkra talán kevésbé ismert Totalina Elf S.A. kis eltéréssel -bevétel és alkalmazott tekintetében is- a 110ezres határt súrolta.
Nem úgy, mint az Allianz csoport, mely kiemelkedően jól teljesítette az évet. Elérve az éves 92.232 millió Eurós bevételt a tavaly előtti 8. helyről mostanra 3 helyet ugrott előre.
A hatodik helyezést 2002-höz hasonlatosan az ING csoport őrizte meg (90.172,9 milliós bevétellel 113.060 alkalmazott mellett), míg meglepő módon az első három közé várt Volkswagen a tavalyi negyedik helyezése ellenére mostanra csak a hetediket tudta kiküzdeni magának.
A nyolcadik helyezett a német Siemens elektrotechnikai vállalata lett (84.016 millió Euróval és 420.000 alkalmazottal), bár nála is meg kell jegyezni, hogy a tavalyi évhez képest ez visszaesést jelent.
A kilencedik és tizedik helyezést a holland Ahold és az őt követő francia Carrefour cége foglalja el átlag 400.000 alkalmazottal és mintegy 70.000 millió Eurós bevétellel. Míg a 2002-es évben a Carrefour a 12. helyen volt, addig az Ahold a 13.-on. Növekedési ütemük és gazdasági hatékonyságuk tehát nem elhanyagolható.
Érdekes, hogy a tavalyi 9. helyezett Deutsche Bank a 2003-as évben csupán a 24. helyet tudta kiküzdeni magának az éves ranglistában. Szintúgy meglepetést nyújtott ez, mint a cseh érdekeltségű Credit Suisse 44. helyezése, hiszen a tavalyihoz képest ez mintegy 22 helynyi esést jelent.
Ennél pozitívabb, hogy a Vodafone Group 40 helyet lépett előre és ezt az évet már 67.178 alkalmazottal és megközelítően 37.300 millió Eurós bevétellel zárta.
A 2004-es év ezzel szemben bizonytalan kimenetellel kecsegtet a vállalkozói és munkáltatói szféra nagyjai számára. Az eddig tapasztalt 'szórás' nagy valószínűséggel még erősebb tendenciát fog mutatni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?