Európai világítástechnikai bemutatóközpontot nyitott Budapesten a GE
A General Electric (GE) megnyitotta csütörtökön Budapesten európai világítástechnikai bemutatóközpontját, amely mintegy 200 millió forintos beruházással valósult meg. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter értékelése szerint a cég ezzel megerősítette magyarországi jelenlétét.
Kiemelte: a cég és Magyarország kapcsolata talán sohasem volt ennyire szoros, mint ezekben az években, "a megsokasodó gazdasági hullámvölgyek miatt elmondható, hogy valóban jóban-rosszban osztoztunk az elmúlt években". A multinacionális cégóriás a magyar ipartörténet legragyogóbb hagyományait őrzi és élteti tovább, az európai világítástechnikai központ átadása "a folytonos fejlesztések újabb állomásaként a válságos időszakokból is kiutat mutat".
Büszkeséggel tölthet el minden magyart, hogy a GE regionális tevékenységének hídfőállásául ismét hazánkat választotta. A vállalat hosszú évtizedek óta Budapesten működő globális kutatóközpontjában magasan képzett magyar mérnökök dolgoznak, s "az egyszer már kivívott versenyelőnyökre és a korszerű hazai szaktudásra építve lehet tehát keresnivalónk a világpiacon is" - jelentette ki Fellegi Tamás.
Hozzátette: amikor a világon mindenütt, így Magyarországon is az energiatakarékosságról, energiahatékonyságról beszélünk, különösen fontos egy nagy tömegű fejlesztés és beruházás elindítása. Ez Magyarország számára "nemcsak gazdaságfejlesztési lehetőségeket, nemcsak további exportlehetőségeket, nemcsak a tudásbázis gyarapodását jelentheti, hanem nagyon jelentős pénzügyi megtakarításokkal is járhat".
Phil Marshall, a GE regionális elnök-vezérigazgatója az átadást követő sajtóbeszélgetésen felidézte: az idén 115 éve kezdte meg tevékenységét az egykori Egyesült Izzó, később Tungsram, amelynek részvényeit 1989-ben vásárolta meg a GE. Az első, használható izzólámpát 132 éve Edison fedezte fel, de a magyarok tökéletesítették - emlékeztetett.
A jelenről szólva kifejtette: Budapesten működik a vállalat európai tevékenységének központja, s a technológiai fejlesztésben is vezető szerepet tölt be az itteni globális technológiai fejlesztési központ, ahol több mint 200 magyar mérnök dolgozik.
"Magyarország a jövőnk része", itt van az energiahatékony halogén lámpák gyártóközpontja, az elsősorban a kereskedelemben és a közvilágításban használatos kerámia fémhalogén lámpák gyártási központja. Csak Budapesten 2.200 embert foglalkoztat a vállalat, s a világítástechnikai központot 200 millió forintos beruházással alakították ki. Egész Európából idehozzák üzletfeleiket, hogy a legkülönbözőbb alkalmazási területeket és technológiákat minden eddigitől eltérő, egyedi körülmények között tudják bemutatni.
Vámos Zoltán, a társaság globális technológiai igazgatója azt mondta: stratégiai döntés volt, hogy nem más Európai városban, hanem Budapesten nyitották meg bemutatóközpontjukat, amely nemcsak a társaság, hanem a város és az ország számára is hasznot hoz. Meglátása szerint a világítástechnikában a forradalom kellős közepén vagyunk, a jövő technológiája, a LED-es világítás teljesen megváltoztatja a világot.
Az MTI kérdésére elmondta: a GE idén eddig 120 új termékcsaládot dobott piacra, LED-es közlekedési lámpáktól a hűtőszekrények új fényforrásán át új kültéri lámpákig. A magyarországi gyárak közül Kisvárdán elkezdték az energiatakarékos halogénlámpák gyártását, Budapesten az új kerámia fémhalogén lámpákét, Nagykanizsán pedig várhatóan megindul a LED-es lámpák gyártása.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Itt vannak a legnagyobb egészségpénztárak 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Ők adnak tanácsot a vezetőknek: itt a legnagyobbak listája 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Itt a rangsor: ezek a legjobb ingázóvárosok Budapest környékén 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?