Ex-menedzsere vádolja embertelen rendszerrel a Billát
Ausztriában a helyi munkakamarához fordult a Rewe kereskedelmi konszern egyik ex-menedzsere, mivel állítása szerint a cég zsarolta dolgozóit, és béreinek egy részét feketén fizette ki számukra.
A Billa, Merkur és Bipa láncokat üzemeltető Rewe-t egyik menesztett menedzsere panaszolta be az osztrák munkakamaránál (AK).
A vezető az osztrák televízió "Zeit im Bild 2" című műsorában elmondta: a cég arra kényszerítette, hogy a dolgozók béreinek egy részét feketén fizesse ki. Az alkalmazottakat hivatalosan heti 10 órára jelentik be, miközben valójában 40-50 órát is kitesz a munkaidejük. A menedzser szerint a különbséget gyakorlatilag feketén kapják meg a munkavállalók, akiket "megfélemlítettek és nyomást gyakoroltak rájuk, például azonnali felmondással fenyegették meg őket."

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?