Ez a cég 116,2 millió forint értékben nyújtott támogatást a dolgozóknak
Ötéves a Tesco Angyal Alapítvány, amely alapítása, 2019 óta 116,2 millió forint értékben nyújtott szociális támogatást a nehéz helyzetbe került kollégáknak - közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt. szerdán az MTI-vel.
A segítségnyújtás úgy valósulhat meg, hogy a dolgozók saját döntésük alapján fizetnek az alapítványba, a beérkezett összeget pedig a Tesco megduplázza. A rendszeres befizetők száma 2162, az 1 százalékos adófelajánlásokból 2023-ban 3,4 millió forint érkezett.
A közlemény szerint az alapítványból öt év alatt 1306-an kaphattak támogatást és további 11,2 millió forintot fordíthattak rászoruló kollégák karácsonyi ajándékára, tescós szülők 484 gyermekének nyári táborozását támogathatták.
A szervezet célja, hogy a krízishelyzetbe került kollégák részére szociális segítséget nyújtson, támogassa őket - írták.
A Tesco - a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat. Magyarországi cége, a Tesco-Globál Áruházak Zrt. a nyilvános cégadatok szerint a 2023 február végén zárult üzleti évében 723 milliárd forint árbevételt és 19,6 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, az előző évi 624,5 milliárd, illetve 12,9 milliárd forint után. A foglalkoztatottak száma a legutóbbi üzleti évben meghaladta a 9100-at.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk
A török Dogus Cay élelmiszeripari vállalat első külföldi üzemének megépítésével 440 új munkahely jön létre Orosházán; a 42 milliárd forintos... Teljes cikk
A légtechnikai berendezésekkel foglalkozó Weger Hungária Kft. nagyjából 9,5 milliárd forint értékben új gyárat épít Jászárokszálláson, aminek... Teljes cikk
- Emelt támogatási összeggel folytatódnak a munkaerőpiaci programok Borsodban 2 napja
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 4 napja
- Miért maradnak a munkavállalók a Tescónál? Interjú Túróczi Norbert HR igazgatóval 7 napja
- Uniós források feltételekkel: mi kell a kifizetésekhez? 2 hete
- Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban 3 hete
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 4 hete
- Rendkívüli települési támogatás 2026-ban - ki kaphatja, hogyan igényelhető? 4 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 1 hónapja
- Értékteremtő partnerség a vállalati kultúrában: Tanulás és empátia vakvezető kutyákkal 1 hónapja
- A titkos fegyver, amivel a cégek boldogabb és hatékonyabb csapatot építenek 1 hónapja
- Szociális segélyek, járadékok 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?