kapubanner for mobile

Ezek a legveszélyesebb országok - hol áll Magyarország?

A 2013-as lista élére Mali került, mint az üzleti tevékenység szempontjából legveszélyesebbnek tartott ország. Nigéria sokat fejlődött, Magyarországon a pénzintézeti szektor a legkockázatosabbak közé tartozik a világon.

A kaliforniai székhelyű Alliant Insurance Services biztosításközvetítő listáját a Biztosítási Szemle foglalta össze. Az idei éves jelentés 65 ország politikai és gazdasági kockázatait vizsgálja egyebek közt olyan tényezők alapján, mint a helyi valuta leértékelődése, a gazdasági visszaesés és a politikai erőszak.

Az Alliant listáját Mali, Tunézia, Argentína és Egyiptom vezeti, ezek számítanak tehát a legveszélyesebb országoknak üzleti kockázat szempontjából, de a tízes listán, kilencedikként Csehország is helyet kapott.

Magyarország a jelentésben a pénzügyi intézményi szektor kockázatait vizsgáló listán szerepel kiemelt helyen - sajnos a negatív lista élmezőnyében. Törökország után Magyarországon látja a legmagasabb kockázatot a piac fontosabb szereplői közül a felmérés.

Összességében (minden szektort figyelembe véve) Magyarország kockázati szintje gyakorlatilag változatlan tavalyhoz képest (52,27 pont). Ez gyengébb, mint a világátlag (67,7 pont) de jobb, mint a kelet-európai átlag (43,56 pont)

Nigéria, Görögország, Oroszország és Kína vezették azon országok listáját, amelyek a legtöbbet fejlődtek az elmúlt 12 hónapban.

A jelentés a vállalatokat a szerint is rangsorolta, hogy mekkora üzleti kockázatnak vannak kitéve földrajzi elhelyezkedésük alapján. Az Alliant ez alapján a Chevron, a 3M Co. és az International Business Machines vállalatokat ítélte a legkockázatosabbnak nemzetközi üzleti kockázatok vonatkozásában.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek