kapubanner for mobile

Ezek a legvonzóbb munkahelyek a kínai pályakezdők számára

Továbbra is vonzóak az állami tulajdonban lévő vállalatok a kínai friss diplomások körében, ám egyre több fiatal magán- vagy külföldi tulajdonban lévő céget választ inkább munkahelyül - derül ki egy friss felmérésből.

A tavalyi elsőségét megőrizve a China Mobile lett 2011 legjobb munkahelye - legalább is a chinaHR.com által megkérdezett 764 kínai főiskola és egyetem mintegy 171 500 hallgatójának rangsorolása szerint. A telekommunikációs nagyvállalat mellett a Magyarországon is jelen lévő Bank of China és az Alibaba.com virtuális kereskedőtér szerepel a dobogón. Közvetlen ezután az amerikai Microsoft következik a sorban, s meglepő módon az első tíz közt két másik külföldi multinacionális vállalat, a Procter&Gamble és a Google is helyet kapott.

Míg tavaly csupán a válaszadók 14,5 százaléka jelölt meg valamilyen külföldi tulajdonban lévő vállalatot lehetséges első munkahelyéül, idén már 32 százalék tett így. A munkaerő-piaci szakértők a cégek válságból való kilábalásával, megerősödésével magyarázzák a változást, a 2011-es teljesítmények és fizetések újra vonzóvá tették a nemzetközi vállalatokat a kínai fiatalok számára. Továbbra is sokan választanák ugyanakkor az állami tulajdonban lévő vállalatokat: a rangsor első 50 cége közül 23 ebbe a kategóriába esik. A biztonság mellett az elfogadható fizetés és a cégek növekedése, nemzetköziesedése jelentette perspektíva is pozitívumként szolgál.

Az iparágak szerinti bontás is meglepetést hozott: első ugyanis - az utóbbi három évben legkedveltebb pénzügyi szektort megelőzve - az oktatás és kultúra lett. Idén a válaszadók 9,6 százaléka jelölte meg ezt első helyen, míg két évvel ezelőtt még az első tíz közé sem került be. A jelenség magyarázata, hogy a 2011-2015-ös ötéves terv az oktatás és kultúra területét kiemelt prioritásként kezeli, így valószínűsíthető, hogy állami szinten a kulcságazatok egyikévé fogják fejleszteni.

Az egyetemi hallgatók által megjelölt legnépszerűbb városok rangsora a tavalyihoz hasonlóan alakult: az összes megkérdezett 9,1 százaléka a fővárosban, Pekingben helyezkedne el diplomájának kézhezvétele után, 5,2 százalék pedig Sanghajt választaná.



  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk

A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre

Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk