Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április elején
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz adóhatóság számos vármegyében ellenőrzi majd többek között a foglalkoztatottak bejelentését.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adótraffipax oldala szerint a következő hetekben az alábbi helyszíneken kell ellenőrzésekre számítani:
Dél-Budapest
A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának ellenőrei 2025. március 13. és április 13. között a korábban már bírságolt adózóknál fogják vizsgálni, hogy pozitív változás állt-e be az adózási gyakorlatukban, illetve megfelelő visszatartó erőnek bizonyult-e a korábbi szankció. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, a foglalkoztatottak bejelentését és a forgalmazott áruk eredetét fogják vizsgálni.
Kelet-Budapest
A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a DiningCity Országos Étteremhéten, 2025. március 13. és 30. között ellenőrzik az éttermeket és vendéglátóhelyeket. A revizorok a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgépek használatát, valamint a jövedéki termékeket vizsgálják.
Bács-Kiskun vármegye
A NAV Bács-Kiskun Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai
április 1. és 3. között Kalocsán, Foktőn és Hartán,
április 10. és 17. között a vármegye édesség- és húsboltjaiban,
április 22. és 24. között Jánoshalma, Borota és Kéleshalom településeken,
április 22. és május 18. között pedig a szoláriumokban és egyéb fizikai közérzetjavító szolgáltatásokat nyújtóknál
ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését.
Az adóellenőrök megjelenésére hivatali munkaidőn túl és hétvégén is számítani lehet.
Baranya vármegye
A NAV baranyai munkatársai március 31. és április 6. között hétfőn Pécsett, a cukrászdákat, szerdán pedig Mohácson a kisállat- és takarmány-kereskedéseket ellenőrzik.
Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.
A vármegye ipari parkjaiban és nagykereskedelmi bázisain a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2025. március 31. és április 4. között a jövedéki kiskereskedőknél vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését, valamint a jövedéki szabályok betartását.
Csongrád-Csanád vármegye
A NAV Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai a NAV Bevetési Igazgatóság járőreivel közösen április 2. és 3. között a vármegyében működő gépjárműszervízeket ellenőrizik. Az ellenőrök alkalmazottak bejelentését, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, a jövedéki termékek eredetét, illetve a gépjárműdiagnosztikai szoftverprogramok eredetiségét vizsgálják.
Komárom-Esztergom vármegye
A NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2025. március 24. és április 4. között a faiskolákat, kertészeteket, gazda- és barkácsboltokat ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.
Nógrád vármegye
A NAV Nógrád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága 2025. március 31. és április 4. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:
- március 31. (hétfő) Szécsényi járás,
- április 1. (kedd) Rétság járás,
- április 2. (szerda) Pásztói járás,
- április 3. (csütörtök) Balassagyarmati járás,
- április 4. (péntek) Salgótarjáni járás.
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a kertészetekben. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.
Pest vármegye
A NAV Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai2025. március 10. és április 30. között a kertészeteket, díszfaiskolákat és gazdaboltokat ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, valamint a foglalkoztatottak társadalombiztosítási bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.
Somogy vármegye
A NAV Somogy Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának adóellenőrei 2025. március 24. és április 6. között ellenőrzik a vármegyében a jövedéki terméket értékesítőket , az építőanyag-kereskedőket (pl.: tüzépeket, csavarboltokat, festékboltokat), az építkezéseket, valamint a villamossági szaküzleteket. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatotti bejelentések – építkezéseken is – és pénztárgép használat szabályszerűségét, az áruk eredetét és jövedéki termékeket vizsgálják.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc