Ezer ember elbocsátásával járhat a chipsadó bevezetése
Az érdekképviselet szerint ezer ember elbocsátásával járhat a chipsadó bevezetése A hírTV Bruttó című gazdasági magazinjában az egyik ismert édességgyártó vezetője arról is beszélt, hogy ő is megvált már több munkatársától. Januártól a közterhet újabb termékekre vetik ki, miközben maradt kiskapu a szabályozásban.
A Ziegler Ostyagyárban már csak húszan dolgoznak. Három munkást küldtek el a chipsadó -– hivatalos nevén a népegészségügyi termékadó -– bevezetése óta eltelt két hónapban. A sós készítmények forgalma 40-50 százalékkal, az édeseké pedig 15-20 százalékkal esett vissza. Januártól újabb adóemelés jön, ami újabb elbocsátásokkal járhat a magyar tulajdonú családi vállalkozásnál. "Ha tartósan nem áll vissza a forgalmunk, akkor kénytelenek leszünk ezzel élni" -– vélekedett Ziegler János a Bruttónak.
2012-től chipsadó terheli az ízesített söröket, a palackozott long drinkeket, vagyis az üdítőhöz kevert röviditalokat. Az előzetes számítások szerint ezer ember veszítheti el a munkáját az ágazatban a különböző adóemelések következtében.
Magyar Nemzet/HírTV
2012-től chipsadó terheli az ízesített söröket, a palackozott long drinkeket, vagyis az üdítőhöz kevert röviditalokat. Az előzetes számítások szerint ezer ember veszítheti el a munkáját az ágazatban a különböző adóemelések következtében.
Magyar Nemzet/HírTV
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?