Ezer új munkahely jöhet létre Mohácson
Ötvenmilliárd forintból építene óriási bioetanol-üzemet egy amerikai-ír vállalkozás Mohácson. A fejlesztés ezer munkahelyet jelentene a térségben - írta az Új Dunántúli Napló.
A baranyai napilap pénteki számában írt arról, hogy csütörtöki ülésén jóváhagyta a mohácsi önkormányzat a település és a Pannónia Ethanol Zrt. közötti megállapodást. Ezzel elhárult az elvi akadálya annak, hogy az amerikai-ír tulajdonban álló cég bioetanolt gyártó üzemet építsen Mohácson. A tervezett beruházás mintegy ötvenmilliárd forintba kerül, megvalósításának határideje 2014. január 15.
Az üzem a cég szerint Európa legnagyobb bioetanol-előállítója lesz, ha elkészül - írta az Új Dunántúli Napló. A baranyai napilapnak Szekó József (Fidesz), Mohács polgármestere elmondta: az üzem létesítését az önkormányzat is segíti a rendelkezésére álló eszközeivel. Az új munkahelyek mellett évente 300 millió forintos többletbevételre tehet szert a város a megnövekedő iparűzési adóból.
A baranyai napilap értesülései szerint a gyár építésén háromszázötvenen dolgozhatnak, elkészülte után pedig hetvenöten találhatnak állásra az üzemben. Közvetve mintegy ezer munkahelyet is jelenthet a beruházás, hiszen az alapanyag, a kukorica előállítói számára is megélhetést kínálhat.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon